Ereszcsatornás csalók garázdálkodtak

Balony község közzétette a gyanús fehér furgon fotóját (Forrás: Balony község)
Balony |

A polgármestert, Tovaryš Krisztiánt hívták segítségül az egyedülálló hölgyhöz, akiknek idegenek ajánlották fel az ereszcsatorna kitisztítását, majd pedig cseréjét. A végén már csaknem 4000 eurót követeltek tőle.

Egy idős hölgy miatt szaladt be a községházára egy balonyi lakos, aki tanúja volt az esetnek, hogy azonnali segítséget kérjen. 

„A ház előtt egy fehér furgon, magyarországi rendszám, benne két férfi. H. néni azonnal mondta, hogy a két úriember »bejött hozzá« és felajánlották, hogy egy kisebb összegért (az összeg most nem fontos) kicserélik a csatornát. Mielőtt oda érkeztem már le is szedték az egyik oldalt, durván 12 métert és tessék lássék munkával, felhelyezték, vagy inkább felraktak 12 méter csatornát. A munkájukat inkább nem is részletezem, hisz még csak arra sem ügyeltek hogy merre legyen a csatorna esése, vagy hogyan toldják össze. De ezután következett a fekete leves. A két úriember nem volt rest, az egyedülálló H. nénitől a munkáért már 1000 eurót, a teljes csatornázásért pedig összesen 3800 eurót kérni, vagy inkább követelni”

 – tájékoztatott Balony község hivatalos közösségi oldalán a polgármester. Amikor a helyszínre érkezett, a két férfi már kijött az udvarról és az úton állt. Azonnal értesítették a segélyhívó vonalat és lefényképezték a fehér furgon elejét, rendszámmal együtt. 

„Utoljára 5 évvel ezelőtt találkoztam ereszcsatornás csalókkal. Azt hittem ez a módszer már kiveszett, mégis van még pár elfeledett, aki vissza-vissza tér ehhez a trükkhöz. Nagyon köszönöm, hogy vannak még a faluban, akik odafigyelnek a másikra, és szólnak. Mert ez a legfontosabb, így megelőzhető a baj! Figyeljünk egymásra!”

 - folytatta bejegyzésében.

A hölgy segítségére siető lakos, látva az esetet, azonnal a községházára szaladt (A szerző felvétele)

Tovaryš Krisztián a legutóbbi önkormányzati választásokon Matus Frigyes után lett a falu első embere, aki addig 32 évig állt a település élén. Immáron két éve vezeti a 721 fős községet, amellett a helyi önkéntes tűzoltók parancsnoka és a Pro Balony Polgár Társulás elnöke. Korábban több mint húsz évig volt rendőr, utoljára Bősön látott el parancsnoki pozíciót. 

„Biztosan megijedtek, nem telhetett sok idejükbe, mire visszaértek Magyarországra. Közel vagyunk a határhoz. Ezek az ereszcsatornás csalások körülbelül 2010-től egészen a 2010-es évek végéig tartottak. A menete az, hogy autójukkal megállnak a ház előtt, alacsony összeget ajánlanak fel a ház tulajdonosának azért, hogy kitakarítsák az ereszt, majd cserét ajánlanak fel, aztán már gyorsan kúszik fel az összeg. A 20 euróból például 1000 lesz, vagy itt ebben az esetben 3800 euró. A végén pedig már egyre arrogánsabban követelik az összeget”

 – osztotta meg lapunkkal a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?