Aftanai forró drót

– Szia, Rudi vagyok, a szlovák kolléga. Múlt héten megígérted, bátran hívhatlak, ha gondom van.

– Szeasz, Rudi. Mégis kedvet kaptál az elnöki művészegyüttes megalakításához?

– Foglalkoztat a gondolat, de erre most nehezen tudnék pénzt kipréselni a kormányból. Igen fukar a gazdasági miniszterelnök-helyettes.

– Váltsd le.

– Nem, nem ez az igazi baj.

– Szövessek neked szőnyeget, melyen ott az egész családod? Építtessek neked múzeumot?

– Speciálisabb gondom van. Csak te segíthetsz.

– Rakoncátlankodik a sajtó?

– Ez az. Egy szabad szájút már majdnem taccsra tettem, de nem használt. Még a kazahsztáni látogatásom, meg a barátságunk miatt is kaptam a pofámra.

– Ha tudom, nem adom vissza a mobiltelefonjaikat! Sőt, haza sem engedem őket, Afganisztánig zavarom az újdondászokat, hogy ők ássák ki a kazah–szlovák olajvezetéket.

– Nem értem, miért nem szeretnek engem ezek a tintazabálók.

– Nyugi, engem se szeretnek, de tőlem félnek.

– Ezt hogy érted el, Nurszultán?

– Elmondom, de ha leszorítasz a sajtó tíz legrettegettebb ellenségének listájáról, a Kucsma haveroddal megetetjük veled a Sértődékenység anatómiáját, a Kemény kéz politikáját és a Sajtószabadság a pult alatt című esszékötetet.

– Voltam én már mindenféle listán, erre nem vágyom.

– Ne legyél már túró, Rudi: még néhány marhaság, és tutira eleresztik a fantáziájukat a firkászok, aztán huss, bekaszniztathatod őket.

– Ennél több marhaságot? Ez talán túlzás lenne. Nem tudom, hogyan fogadná a közvélemény, ha egyből sittre vágom őket.

– Gyáva cipész, ússzál csak tovább az árral! De legalább jelentsd fel mindet egyenként, ha neked ennyi elég. Te, te kisstílű!

– Kösz, sokat segítettél. Te is nyugodtan csörgethetsz, ha nem tudod, hogyan legitimizáld eddigi bűneidet. Na csá’.

Hang elakad, vonal megszakad, a fiúk elégedetten dörzsölik a tenyerüket.