Abszurd Kánaán

Sok abszurd sztorit hall az ember, de legyen bármily edzett, mégiscsak megdöbben, amikor kiderül, hogy a képtelenség szóról szóra igaz, megtörtént. Mostanában egyre több munkaviszony-horrort szállítanak nekem, akad köztük egy-két gyöngyszem, garantált agyvérzés ebben a tavaszi kánikulában. Például a többször privatizált és mindannyiszor csődbe juttatott, majd módszeresen szétlopott cukorgyár esete, ahol legutóbb a hónapok óta ki nem fizetett bért cukorban adták ki a melósoknak, de ezt is többszöri zúgolódás után, s aztán mars az utcára! Ám az egykori munkások nem sokáig „édesíthették” az életüket, röpke egy éven belül bírósági felszólítást kaptak: késedelmi és büntetőkamatokkal együtt azonnal tessék kifizetni a cukrot, különben dádá lesz... Még örüljenek, hogy nem tolvajként vezettetik őket elő. Az a varroda is zseniális húzással dicsekedhet, ahol egy ideig leállt a munka, mert nem volt anyag. Ez, ugye, még nem gond, bárhol megesik ilyesmi. Az viszont – remélem – nem, hogy a dolgozóknak a munkafegyelem súlyos megsértése címén azonnal levontak a fizuból egy ezrest, csak, hogy ne kelljen kifizetni a törvényes minimálbért... Nagyszerű ötlet, a cég hibáját az alkalmazott nyakába varrni, jól megbüntetni, s még a lóvét is megspórolni. Ha e két történetnek csak a fele igaz – márpedig a hazai maszek világban ennél cifrább dolgok is megesnek, simán hihető az egész –, már akkor is bénázhatunk és vakarózhatunk itt, a csatlakozás küszöbén, feltéve a költői kérdést: mikor lesznek nálunk rendezett, átlátható és a visszaéléseket minimumra szorító tulajdonosi, alkalmazotti viszonyok? Úgy tűnik, ezért is be kéne lépni abba a fránya EU-ba, mert ez a mismás káosz és pocsolya már nagyon ciki. Persze egyeseknek maga a Kánaán.