A veréb feltálalása helyett várjuk meg a túzokot

Osztogatott a kormány. Megtehetjük, jól alakul az állami költségvetés – indokolták, de azért a mai szavazásokon is ott tartották a szemüket. Mindegy, fő, hogy olyanoknak adták a pénzt, akiknek nagy szükségük van rá.

Osztogatott a kormány. Megtehetjük, jól alakul az állami költségvetés – indokolták, de azért a mai szavazásokon is ott tartották a szemüket. Mindegy, fő, hogy olyanoknak adták a pénzt, akiknek nagy szükségük van rá. A költségvetési adatokat látva mindenkinek az az ígéret ugrott be, amely szerint ilyen esetben csökkentik a 19 százalékra srófolt áfát. Ilyenről ne is álmodjatok, ébresztett fel bennünket azonnal az eredeti ígéretet is elkövető pénzügyminiszter, mert ugyan miből fizetnénk ki a koreaiaknak tett ígéretünket? Az már a ti dolgotok, válaszolnánk neki, ha tehetnénk, mindenki csak addig ígérjen, amíg a takarója ér, és ne csodálkozzon, ha szaván fogják. Ezen a téren az egyetlen pozitívum, hogy a héten tovább dolgoztak az új javaslaton, miszerint ezentúl csak a nagy munkanélküliséggel sújtott kerületekbe igyekvő beruházóknak ígérgetnek állami milliárdokat. Ez Dél-Szlovákia szempontjából kedvező fejlemény, drukkoljunk a minél előbbi bevezetésnek.

A nyugdíjasok és a kismamák mellett az MKP a héten a munkanélküliekkel is törődött. Úgy tűnik, a pártnak egyre kevésbé tetszik Ľudovít Kaník elmélete, miszerint a szociális támogatásokból ne lehessen többet húzni, mint munkabérből. ĺgy két és fél hónappal az új rendszer életbe lépése után az MKP támadást indított ellene. Erről mindenki vélekedjék saját vérmérséklete szerint. A politika pontosan erről szól; mindenki azt választja, akinek a hozzáállása neki a legjobban megfelelő. Ez alól kivétel az MKP, amely politikai meggyőződéstől függetlenül egyszerre hajt minden magyarra. Ez is érdekes megoldás, csak az a kérdés, hogy meddig tartható. Talán még az lehetne távlatilag is megfelelő modell, ha elosztanák a szerepeket, így legalább az egyes politikusokhoz viszonyulhatnánk a vérmérsékletünknek megfelelően. Ez egyébként nemcsak szlovákiai magyar belügy. Az MKP hamarosan kilép az európai politika színterére, és ki tudja, meddig játszhatja, hogy egyetlen biztos európai parlamenti képviselője a brüsszeli repülőút keleti végén szociáldemokrata, a nyugati végén pedig a konzervatív frakcióval szavaz. Egyébként pedig az MKP-nak nagyon vigyáznia kell arra a határvonalra, amikor a kormánykoalíción belül átbillen az előző kormányban a Demokratikus Baloldal Pártja által játszott hálátlan kerékkötő szerepébe. Reméljük, lesznek a pártban olyan erők, akik képesek ezt megakadályozni. A választók bizalmát szociáldemagógián kívül ezer más dologgal is el lehet nyerni, azt kéne elemezgetni, ezek közül mi is kecsegtet két éven belül eredménnyel.

A pénzügyminisztérium a jövő héten mutatja be a közigazgatás finanszírozásának új modelljét. Ez az egészségügy finanszírozásának átalakítása mellett az idei év másik nagy reformcsomagja lesz. Ezzel tíz év után kézzel fogható közelségbe kerül az önkormányzatok anyagi önállósága. A részleteken bizonyára jókat lehet majd vitatkozni, de hát ez a normális politikai kultúra része, és jó lenne, ha csak ilyesmire kellene odafigyelnünk. Az önkormányzatok szempontjából minden kormánypárt egész jól áll, így remélhetőleg egyiküknek sem lesz érdeke szabotálni a gyors megvalósítást.

A héten újabb stáción jutottak túl az egészségügyi reform törvényjavaslatai is, így április folyamán ezek szintén napirendre kerülnek. Itt már bonyolultabb lesz a helyzet. Az nyilvánvaló, hogy ilyen javaslatokról még Nyugat-Európában is csak halkan beszélnek, és Magyarországon az előkészítő vitáknál tartanak. Ha elfogadják őket, hazánk érdekes példát mutathat. Ha nem, marad a régi rendszer. Az egyetlen különbség, hogy a régi rendszer a többi országban valahogy jobban működik, mint nálunk, így igazán mi vagyunk lépéskényszerben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?