A vállalkozás is a kultúra része

A modern civilizáció materialista, ateista és scientista jellegének a következménye, hogy napjainkban úgy tekintenek a kultúrára, mint az emberi tevékenység számos szférájának egyikére, vagyis kiragadják az általános összefüggéseiből, megfosztják tágabb és mélyebb jelentőségétől, valós lényegének valamiféle származékává fokozzák le, s mindezzel az olyan komoly dolgok kedves díszévé redukálják, mint például a gazdaság, a vállalkozás, a kereset és a fogyasztás. Olyan ez kissé, mintha csupán egy éttermi vacsora kellemes kísérőzenéje lenne. Azt is mondják a kultúráról, hogy az élet sója, vagyis olyasvalami, ami ugyan szebbé teszi az életet, de ami nélkül végső soron meglennénk. A legvilágosabban talán a marxisták fokozzák le a kultúrát, amikor egyenesen az úgynevezett felépítmény részeként emlegetik.

MINT AZ ÉLETHEZ A LEVEGŐ

Voltak idők, amikor nem igazán beszéltek a kultúráról mint az emberi tevékenység különleges szférájáról. Egyszerű okból: a kultúra az élet természetes, mi több, alapvető dimenziója volt, egyszerűen annak lényegéhez tartozott. Ezek a korszakok, ha használhatjuk ezt a kifejezést, természetes kultúrateremtők voltak: a gótikus embernek például egyáltalán nem kellett írástudónak lennie, sőt kultúrával sem kellett foglalkoznia, ennek ellenére az üllőjén megformált szög a gótika jegyét viselte. A stílus a világ természetes része volt, nem kellett róla elmélkedni, mert egyszerűen itt volt. Ezért manapság nehezen oszthatjuk fel az elmúlt korszakok örökségét ízléses és ízléstelen megnyilatkozásokra, legfeljebb eredeti alkotásokról és rutinnal elkészített másolatokról beszélünk. Az ízlés és az ízléstelen, a giccs kategóriája a modern kor jellegzetes termékei.

Mindannyian tudjuk, hogy a múltba nem lehet visszatérni, és nagyon kevesen gondolják, hogy a modern történelem csak romlás és hanyatlás. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem lenne jó megpróbálkozni – természetesen egyfajta újjászülető spiritualizmus alapján – a kultúra tágabb, valóban teljes jelentésű fogalmának felélesztésével. Az élet sója helyett a kultúrának inkább olyannak kellene lennie, mint a levegőnek, amelyet belélegzünk. És a kultúrába fektetett beruházásokra, legyen szó állami vagy magánforrásokról, nem úgy kellene tekinteni, mint Istennek tetsző adakozásra, amelynek révén kellemesebbé válik az életünk, vagy mintha ez csupán további és további módszerek keresése lenne, hogy üssük agyon az időnket és az unalmunkat, hanem éppen ellenkezőleg: segítségként mindennek, ami az életünk értelmét keresi és értelmet ad neki.

A kultúra fogalmát tehát messzemenően tágabbá kellene tenni, mint amilyen értelemben ma használatos.

KULTÚRA ÉS VÁLLALKOZÁS, A VÁLLALKOZÁS KULTÚRÁJA

Mit is jelent ez a vállalkozás területén vagy egyáltalán a gazdaságban?

Elsősorban talán újra és újra hangsúlyozni kell, hogy a vállalkozás elsősorban értékek előállítása, nem csupán a nyereség halmozása. Igen, az anyagi haszon természetesen a piacgazdaság hajtóműve, de sokkal inkább az emberi kreativitás elengedhetetlen eszközének kellene tekintenünk, mint magának a célnak. Úgy is mondhatnánk, hogy a vállalkozó leginkább és legjobban azzal támogatja a kultúrát, ha ő maga is kiveszi belőle a részét vállalkozásának kultúrájával, annak minőségével és értelemgazdagságával. Az emberi és szociális mérce, a józan ész, az alázat a természet titkai és a világ előtt, a jövő generációk szem előtt tartása, a fejlett lelkiismeret – mindezek együtt alkotják vagy együtt kellene hogy alkossák a vállalkozás kultúráját.

Nem kevésbé fontos, hogy a vállalkozásnak szabályai legyenek, írottak és íratlanok egyaránt, és ezeket a vállalkozók tiszteljék. Minél fejlettebb az érzékünk arra, amit „jó erkölcsnek” nevezünk, és minél nehezebb a társadalomban ezek ellen az erkölcsök ellen véteni, annál kulturáltabb a vállalkozói tevékenység, annál közelebb áll kultúraalkotó funkciójához, és végeredményben hatékonyabb is. A vállalkozásokat mindig szilárd, ugyanakkor egyszerű és érthető törvényeknek kellene szabályozniuk, amelyeket senki sem sérthet meg következmények nélkül.

VÁNDOROLJON A PÉNZ KÖZVETLENÜL

És végül harmadsorban: azt gondolom, egy vállalkozás annál kulturáltabb és az emberiség egésze számára előnyösebb, minél szilárdabban ágyazódik bele a polgári társadalomba. És itt jön az állam semmivel sem helyettesíthető szerepe: az államnak kellene lennie annak, amely ezt magára vállalja és amely valóban nagy teret biztosít az eszközök újraelosztásának pluralitásához. Biztos vagyok abban, hogy minél több pénz folyik a versenyszférából a különböző közhasznú dolgokba, az oktatástól kezdve a táj- és műemlékvédelmen keresztül egészen az egészségügyig, az állam közvetítő szerepe nélkül, annál jobb. Az állam soha nem tudja olyan körültekintően kielégíteni az általános vagy lokális igényeket, mint az egyes nyereséges szubjektumok: mindig növekszik az anyagi eszközök összege, ha a forrástól közvetlenül a célhoz vándorol, mivel nem kell belőle „útiszámlát” fizetni. ĺgy az egész társadalmi rendszer szilárdabb, mert az újraelosztás decentralizációja ellenáll a hatalom egyetlen központban történő túlzott összpontosításának, ami mindig jelentős veszélyt hordoz magában. Amint bizonyára sejtik, nem csupán a reklámkiadásokról és a szponzorálásról beszélek, hanem elsősorban a különböző típusú adókedvezményekről. Az államok többnyire nem szívesen adják fel a jogköreiket, ebben az esetben azonban ez alapvető érdekük. És természetesen ez az érdekük maguknak a nyereséges szervezeteknek és az egyes vállalkozóknak is: nem csupán a tekintélyüket erősítik vele saját környezetükben, de egészében véve éppen annak a sokarcú és gazdagon tagolt polgári társadalomnak a kialakításában vesznek részt, amely egyik nagyon jó módja annak, hogyan védjük a beruházásokat. (...)

Amint azt bizonyára megértették, ezek mögött a többé-kevésbé magától értetődő állítások mögött, amelyekkel nem igazán lephetem meg önöket, egy ország nagyon sajátos tapasztalata húzódik meg, egy olyan országé, amely a totalitarizmus és a központi tervgazdálkodás évtizedei után a piacgazdaságot éleszti újra. És higgyék el, hogy az országomban sok mindent provokációként is felfoghatnak abból, amit itt elmondtam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rosszul áll a szénánk. Ellenkezőleg: szilárdan hiszek abban, hogy a múltunk maradványaival – már az EU újsütetű tagjaiként – ugyanolyan jól le tudunk majd számolni, ahogyan annak idején Spanyolország a maga múltjával.

A kedden Madridban megrendezett nemzetközi emberjogi konferencián elhangzott beszéd rövidített változata