A vajdasági vérengzések áldozataira emlékeztek

Szerte a Vajdaságban megemlékeztek a hét végén a titói hatalom 1944–45-ös vérengzésének magyar áldozatairól. Az egyik legkegyetlenebb mészárlás színhelyén, a Temerin melletti Csurogon (Curug) idén is a hatóságok hivatalos engedélye nélkül zajlott a megemlékezés a település szeméttelepén található vesztőhelyen. A közel száz megemlékező idén is fakeresztet helyezett el a városi szeméttelep egyik dombján, a volt dögtelepen. A kereszt mellé koszorúkat tettek a megemlékezők, akik között szép számban voltak a bűntény áldozatainak hozzátartozói.

Teleki Júlia volt tartományi képviselő azt hangoztatta, hatvan évvel a történtek után még mindig méltatlan helyen kell emlékezni a kivégzett csurogiakra, s a hatóságok az emberi jogokat sértik azzal, hogy nem engedélyezik emlékhely kialakítását. „Az emlékezés alapvető emberi jog. Nem a mi szégyenünk, hanem a szerbiai társadalom szégyene, hogy méltón nem emlékezhetünk meg halottainkról” – szögezte le Teleki Júlia, akinek édesapját ugyancsak a sintérgödörnél végezték ki, nagyapja pedig gyűjtőtáborban halt meg.

A Délvidéken 1942 január– februárjában a horthysta honvédségi és csendőralakulatok partizánvadász razziáiban közel három-négyezer ember vesztette életét. Két és fél évre rá következett az akkori jugoszláv katonai hatalom megtorlása, amelyben egyes becslések szerint 20-40 ezer délvidéki magyar vesztette életét. Az áldozatokat háborús bűnösöknek minősítették, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. A „háborús bűnösöket” mindmáig nem rehabilitálták.

A három éve megjelent Temerini razzia című tanulmánykötet tanúsága szerint Csurogon a falu magyar férfi lakosságát majdnem teljesen kiirtották, s aki megmaradt, azt a jareki (Backi Jarak) haláltáborba vitték. Ugyanez történt a szomszédos Zsablyán (Zabalj) és Mozsoron (Mosorin) élő magyarokkal. A halálosztagok házról házra járva szedték össze a magyarokat, a községházán verték, kínozták őket, s aki túlélte, nyilvánosan kivégezték.

A csurogi vesztőhelyen, a dögtemető mellett az áldozatok hozzátartozói két éve októberben helyeztek el egy márványtömböt, amelyen egyetlen mondat állt: „Akikért nem szólt a harang”. A márványtömböt néhány napra rá ismeretlenek kidöntötték, majd miután újra felállították, darabokra törték. Darabjai most is ott hevernek a vesztőhelynél. Teleki Júlia a tartományi és a helyi hatóságokhoz már két éve eljuttatta kérvényét, hogy hatósági engedéllyel emlékhelyet alakíthassanak ki a szeméttelepen, de mindkét folyamodványt elutasították azzal, hogy „még nem jött el az ideje, s nem biztos, hogy az áldozatokat éppen azon a helyen végezték ki”.

Az 1944–45-ös kivégzésekről nyíltan és szervezetten először 14 éve emlékeztek meg a Vajdaságban.