A tizenegyedik parancsolat

Attól tartok, ha létezik végső elszámoltatás, nem igazán számít majd, hogy jó ember voltam-e, vagy sem, minden másnál többet nyomhat a latba, milyen mértékben járultam hozzá a Föld elszennyeződéséhez, gyermekeink, unokáink életminőségének romlásához. Vagyis nem sok jóra számíthatok odaát, és ezt visszacsinálni már nem lehet. Az sem adna feloldozást, ha hirtelen elektromos autóra váltanék, hiszen átlagosan 70 gramm szén-dioxidot termel kilométerenként az elektromobil is az áramot előállító erőműveken keresztül. És akkor az akkumulátorgyártással, hulladéktárolással együtt járó környezetszennyezésről még nem is beszéltünk.

Hajdanán, út közben mindig természetes volt, hogy beszűrődik az utastérbe az őshonos rétek virágainak jellegzetes illata, és októberben az erdősávok színkavalkádja kíséri az utat. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy a Földdel bármi rossz történhet. Azóta, ahogy múlnak az évtizedek, egyre kevesebb rovar csapódik a szélvédőhöz (az Úr kb. 100 ezer szétfröccsent kitinváz miatt is joggal elővehet), és alig-alig lehet látni elgázolt sünt az aszfalton. Nem azért, mert a tüskés állatkák megtanultak együtt élni az úthálózatokkal, hanem egyszerűen kipusztulófélben vannak az emberi tevékenység miatt. Az út menti erdősávok, ha maradtak is, már a nyár végén száradni kezdenek. Egyre forróbb a hosszú kánikulákban az aszfalt és válnak mind veszélyesebbé, pusztítóbbá a felhőszakadások, olyanynyira, hogy gyakran kell félreállni az autóval a padkára, amíg elül a vihar.

A tudósok nagyon sötét jövőt festenek, nemcsak a következő évszázadra, hanem már az előttünk álló évekre, évtizedekre is. Ennek ellenére az emberiség nem hajlandó tudomást venni arról, hogy gyökeres életmódváltásra, megújuló értékrendre lenne szükség pusztán azért, hogy egyáltalán fennmaradjon. (Én sem szállok ki önként az autóból). Az is nyilvánvaló, hogy a saját hajánál fogva nem tudja, és talán nem is akarja kihúzni magát az emberiség ebből a bódító mocsárból, amit egyébként fogyasztói társadalomnak hívnak. A politikusok pedig minden egyes választáson az aktuális voksokért kampányolnak, és az alapján tematizálják gumicsontokkal a közvéleményt, hogy a lehető legtöbb karikát begyűjthessék. Ez látszik most Szlovákiában is. Keveseket érdekel (nagyon meg kell becsülni őket), hogy mi lesz ebben az égövben tíz vagy húsz év múlva. A legtöbb párt egyetlen napra összpontosít, a választás napjára. A nap mondata pedig: Utánam az özönvíz…

Talán, ha a Mindenható, aki a tízparancsolatot véste kőtáblákba, még egyet hozzátenne, és meg is követelné, hogy a szerint éljünk, lenne esélyük az unokáinknak. Ha mi mondjuk magunknak, hogy ember, vigyázz a Földre, pusztába kiáltott szó marad, mert egyszerűen nem tudunk leállni, azt gondoljuk, hogy akkor amiatt roppanna össze a civilizáció. Ezért történhet az, hogy pár évtized alatt eltüzeljük saját kályhánkban a Föld gyomrában évmilliárdok alatt összegyűlt, mélyen elzárt, irdatlan mennyiségű szenet, szénhidrogént.

És megsülünk benne.