A tengeri ételek agykárosodást okozhatnak

A terhes anya által elfogyasztott tengeri állatokból a szervezetbe kerülő higany jóvátehetetlen agykárosodást okozhat a magzat számára - állapította meg a Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézete által szervezett nemzetközi vizsgálat.


A terhes anya által elfogyasztott tengeri állatokból a szervezetbe kerülő higany jóvátehetetlen agykárosodást okozhat a magzat számára - állapította meg a Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézete által szervezett nemzetközi vizsgálat.

A higany okozta káros hatások az agykárosodás mellett szívproblémákat is előidézhetnek a születendő gyermeknél - állapította meg a vizsgálat, alig egy héttel azt követően, hogy az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal nyilvánosságra hozta: az Egyesült Államokban a korábban becsültnél csaknem kétszer több újszülött jön a világra úgy, hogy vérének higanytartalma a normálisnál magasabb.

A gyermekek esetében mind a születés előtti, mind pedig a születést követő higanyártalom károsítja az agyat - állapították meg a kutatók, hangsúlyozva, hogy ez különösen komoly gondokat vet fel a világnak olyan térségeiben, ahol a hal és egyéb tengeri állatok fogyasztása a napi étrend jelentős részét képezi.

A vizsgálat részeként a Dániához tartózó Feröer-szigeteken élő ezer gyermek és anya vérképét vizsgálták a kutatók, először újszülött korban, majd a gyerekek hét-, illetve tizennégy éves korában. A szigeteken élők hagyományosan nagy mennyiségű tengeri élőlényt fogyasztanak, amelyek többsége ma már elfogadhatatlan mennyiségű higanyt tartalmaz.

A térségben élő nők nyilvánvalóan maguk is higanymérgezésben szenvednek, gyermekük tehát már magzati élete során a normálisnál több higanyhatásnak volt kitéve - írta a Journal of Pediatrics című amerikai tudományos folyóirat.

A gyerekek koponyájához elektródákat erősítve azt tapasztalták, hogy az agy a normálisnál lassabban reagál az elektromos jelekre. Megállapításuk szerint minél magasabb volt a higanykoncentráció az anya, illetve az újszülött vérében, annál súlyosabb méreteket öltött a normálistól való eltérés az agyműködésben. Ezek a neuorológiai rendellenességek okozták a gyerekek szívműködésében tapasztalható szabálytalanságokat. Minél nagyobb volt a gyermekek vérében található higany mennyisége, annál kevésbé volt normális szívritmusuk, amely akadályozva a szervezet számára szükséges oxigénmennyiség folyamatos biztosítását.

(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?