A szabadságharc szent ünnepe

Ha csak egy mód nyílt rá, nem mulasztottam el végigkísérni a Kossuth téri helyszíni közvetítéseket a március 15-i ünnepségről. Idén is megnéztem, bár ne tettem volna, mert ez minden volt – főleg a folytatásban –, csak nem ünnepség. Borzasztóan elszomorító, hogy idáig jutottunk. Hogy jó néhányan már ünnepelni sem tudnak, vagy nem akarnak. Amikor a Himnusz alatt is fújolnak, ordibálnak, bekiabálnak, hazaárulóznak! Mindig is azt tanították, hogy a Nemzeti Himnusz az a nemzet himnusza, és azt fegyelmezetten, vigyázzállásban, levett föveggel „illett” végighallgatni. Nézem a csőcseléket. Idős matróna, kalapján nemzeti színű szalag, mellette részegen ordibáló, kopaszra nyírt fiatalok. És amitől fölfordul a gyomrom: ki meri tűzni a kokárdát. A nemzet színével! No, és persze az ünnepség kellékei – a folytatásban: Molotov-koktél, utcakő, randalírozás, vér. Nos, így kell méltóan megünnepelni a 48-as mártírokat, a forradalom és szabadságharc szent ünnepét. Hajrá, magyarok! Mutassuk meg országnak-világnak, hogyan tud ünnepelni a magyar! Hiányos volna az elmélkedés, ha kihagynám a sok uszító, nemzethergelő szónokot, főleg Viktor prófétát, aki már nem a dakota indiánok közmondásaival kelt óriási derültséget, hanem a székely emberrel példálózik. A székely emberrel, aki a bölcsességéről nevezetes, és nem a hülyeségeiről és a süket dumáiról. Pedig ha jobban széttekintünk, Magyarország, mely megannyi bölcs és nagy tudású embert adott a világnak egykoron, mára már aligha tud ezzel dicsekedni. Mert olyan ország lett, amely még a saját nemzeti ünnepét sem tiszteli – tisztelet a kivételnek –, és csak a politikai céljai elérésére használja fel, az a nemzet még sajnálatra sem méltó! Gyönyörű példáját statuálták a nemzeti ünnep meggyalázásának. Csak így tovább! Készüljünk a jövő évi ünnepségekre. Isten, áldd meg a magyart!

Zagyi József, Sőreg