A sajt igenis a miénk!

A szlovákiai politikában is megjelent a „magyar kampánymód”, de szerencsére ez a próbálkozás nem olyan átütő erejű, mint déli szomszédunknál. A Progresszív Szlovákia nyerte a választást a Smer előtt.

Háború vagy béke, ez lett volna a kérdés? Aligha. Hiszen már rég hadiállapot van ezen a tájon, a politikai szekértáborok végletekig feltüzelt választókatonái akár az életüket is áldoznák a vezérükért, miközben halálos ellenségnek tekintik a másik oldalt. Nem jó ez az irány. Normális időkben a pártok a programjaikkal kampányolnak, a választók pedig eldöntik, hogy melyik formáció elképzelései illenek leginkább az elvárásaikhoz. Nem érzelmi, hanem racionális alapon. És csakis addig tartanak ki egy-egy párt mellett, amíg az a jólétüket, a társadalom jólétét, a gyermekek, unokák biztos jövőjét garantálja, hű marad az értékrendjéhez, nem forgatja a köpönyegét.

Ezzel szemben mára jobbára sikerült elhitetniük a nagy pártoknak a választóikkal, hogy a bölcsek kövét egyedül ők őrzik. A másokat lejárató vagy önmagukat felmagasztaló kampánystratégiákkal, a számukra baráti sajtó uralásával, influenszer-hadseregek bevetésével. Ki-ki a lehetőségei és „tehetsége” szerint élt ezzel.

A másik véglet a Magyar Szövetség. Az előzetesen kiszivárgott eredmények szerint sajnos megint nem tudták átlépni a bejutási küszöböt, és ez rossz hír a közösség számára. Viszont a labda a Szövetségnél pattog, hogy helyzetbe hozza magát végre, és mozgósítani tudja ne csak a törzsszavazóit, hanem a szlovákiai magyar közösség elegendő százalékát.

Pedig mára eljutottunk oda, hogy a választóik által istenített párt szinte mindent megtehet. Mert azt mantrázzák a híveiknek, hogy ha a másik oldal nyerne, vége lenne a világnak.

Visszatérve az eredeti kérdésre: háború vagy béke? Szó sincs erről. Merjük már kimondani végre, hogy nem történik tragédia akkor, ha nem az általunk favorizált párt nyer meg egy választást. És nyugodtan megihatunk egy sört az ellenfél szavazójával anélkül, hogy egymás torkának esnénk. A baj akkor van, ha a végletekig ragaszkodunk egy formációhoz, és hagyjuk magunkat megvezetni, elhitetjük magunkkal, hogy valóban világvége lesz, ha nem ők nyernek. A baj akkor van, ha azt gondoljuk, hogy ugyanúgy kell szurkolnunk egy pártnak, mint a kedvenc focicsapatunknak. A focicsapat valóban lehet szent, a kedvenceknek mindent megbocsáthatunk. Nem lesz rosszabb az egészségügyi ellátás, nem kerül többe a kenyér, nem ér kevesebbet a nyugdíjunk, ha akkor is ragaszkodunk hozzájuk, amikor rosszul játszanak. Ha a pártoknak bocsátunk meg ugyanígy mindent, a saját jólétünket, gyerekeink jövőjét kockáztatjuk.

Miért hagyjuk mégis, hogy kiénekeljék a szánkból a sajtot? Miért kellene elszegényednünk bármelyik politikai erő miatt? Túl vagyunk jó pár feltüzelt választási kampányon, tanulhatunk belőlük. Szurkoljunk a foci EB-n a csapatunknak, nézzük el nekik, ha esetleg gyengén muzsikálnak! A pártok hízelgését viszont mindig hideg fejjel mérlegeljük! Mert az a bizonyos sajt igenis a miénk!