A próféta zöld könyve

Sok mindent megtanult 13 év alatt a szlovákiai magyar politikai osztály. Tagjai közül sokan már bundáskenyeret is késsel-villával reggeliznek, és már elképzelhetetlen, hogy akárcsak egy helyi politikus asszony is ne kiborotválatlan hónaljjal jelenjék meg a farsangi bálon. Miközben ilyen eredményeinkről darvadoztam, meglepődve vettem a hírt, hogy a Magyar Koalíció Pártja vezetése a nagybetűs Élettől kapott megrendelés nyomására szabálygyűjteményt dolgoz ki. Hadd tudják a vezető politikusok, hogy milyen közegben milyen kifejezéssel illik megjeleníteni egy-egy fogalmat. Rühellve írom le ezt a szinte már feledett politikai terminus technicust: pártfegyelem. És utálkozva gondolok azokra az évtizedekre, amikor az illetékes mondta meg, milyen jelzővel ajánlatos felcicomázni, legorombítani a riportban szereplő személyt, tárgyat vagy jelenséget. Mindazonáltal nem olyan egyszerű a dolog, amilyennek első tekintetre látszik. Amit 1989. november 17-ig pártfegyelemnek neveztek, az mindmáig nem nemesedett politikai kultúrává. Csak egy példa a sok közül: a magyar politika szókincsében évtizedek óta ott szerepel a minősítés, hogy keresztény nemzeti. Van, akinek azt sugallja: római katolikus (református stb.) és magyar nemzetiségű. Ha e szókapcsolatot nekem duruzsolja valaki a fülembe, tapasztalataim alapján hajlamos vagyok az illetőről azt hinni, hogy értékrendjében vannak jó és kevésbé jó magyarok. Vannak izraelita testvéreim, akik azt hámozzák ki e kifejezésből, hogy az illető minősítően hangsúlyozza: nem zsidó, akiről szó van. De még ennél is bonyolultabb ez a kérdés. Mert arra például, hogy Felvidék, más-más hangsúllyal reagál különbözően egy nemzeti párti, illetve egy liberális szlovák, és megint máshogy reagálok teszem azt én. Jómagam még attól is függővé teszem reagálásomat, ki ejti ki ezt az inkriminált szót. Más az, ha egy komlói bányász, netán egy galántai néptáncos ejti ki, és egészen más, ha képzett politikus tömeggyűlésen él e kifejezéssel. Képzett, aki nyilván tisztában van azzal, hogy Magyarország a 20. században mindkétszer rossz oldalon, a demokrácia ta-gadóinak táborában szenvedett vereséget, és vezetői nagyon rosszul vizsgáztak előrelátásból. Aki ma képzett szlovákiai magyar politikusként nem látja, hogy Budapesten távolról sem perifériára szorult politikai erők a két világháborúban leszerepelt politikusoknak állítanak szobrot, és rehabilitálásukon fáradoznak, arról nehezen képzelhető el, hogy a Szalonképes Kifejezések Kiskátéjának elolvasása után megváltoztatja magatartását. Kadhafi ezredes minden líbiai asztalára letette a Próféta Zöld Könyvét. Az eredményt ismerjük.