A nulla természetrajza

A nulla bármilyen valós számmal szorozva is nulla marad. A nulla akkor is nulla lesz, ha tollat ragad, és megírja a véleményét, de nem írja alá. Ez a perverz szokás nem kenyerem, ezért nem is nyitogatom sűrűn az efféle vitarovatokat az interneten, amelyeken arctalan, homályból lődöző figurák, kukkolók próbálnak párbeszédet folytatni. Nem vitázok, csak üzenni szeretnék minden magyar nullának, hogy milyenek a véletlenek. Néhány hete ugyanis ezen a helyen elkövettem egy jegyzetet arról, milyen falovat talált ki a magyarországi szocialista-liberális kormányzat, s eléggé el nem ítélhető módon megrágalmaztam a magyar kormányt, hogy két és fél éves ténykedése alatt mennyivel növelte az ország államadósságát. Egy kukkoló erre hívta fel a figyelmem. Ezennel megkövetem Gyurcsányékat, mert tévedtem egy nullát: nem 300 milliárddal, hanem 3000 milliárddal (sőt a legújabb adatok szerint 3500 milliárddal) növelték Magyarország adósságát. S ehhez az előző kormányok „nem tettek hozzá” semennyit. Minden magyar polgár uszkve 300 ezer forint adósságot csinált röpke két és fél év alatt úgy, hogy észre sem vette. Nem állítom, hogy más kormány nem csinál adósságot. Az irammal van bajom, meg azzal, hogy Magyarország dinamitja volt a térségnek, most meg gittet rág. Mert láss csodát: az EU a minap megüzente a magyar kormánynak, hogy nem jó irányban megy a szekér. Ami arról árulkodik, hogy a sánta kutyát nem ildomos összekeverni a trójai falóval, de azért némi hasonlóság fennáll a két állat között. Utóbbi nem eszik, csak betolják nagy cselesen a falak közé, míg az előzőt előbb-utóbb elcsípik. Az már csak meggymag a habos tortán, hogy az összes nemrég csatlakozott ország közül csak a magyar kormányt intették meg Brüsszelből. Ugye, milyen érdekesek a véletlenek, nulla úr? Egyébként igaza van. Mit kafrálok én „egy idegen ország” dolgaiba, mikor én csak kinnlevőség vagyok, cizelláltabban: bozgor, móc, tót (a nem kívánt törlendő). Egyszer már ráfizettem: a pártállamban pár hónapos újságírói ténykedésem idején szőnyegre hívtak egy erdélyi magyar könyvről írt recenzióm okán. Akkori döbbenetem azonban nem mérhető a mostanihoz. Akkor olyan idők járták. De úgy tűnik, ma sem fújnak kevésbé fényes szelek bizonyos névtelen műhelyekben.