A nihil hasznossága

<p>Alig több mint 21 százalékos volt a részvétel az ország eddigi legfeleslegesebb és legveszélyesebb népszavazásán. Ez akár örömmel is eltölthetné a haladóbb gondolkodású honpolgárt, hiszen egy olyan zsigeri témával sem sikerült az urnához vinni a választók negyedét sem, mint mások ráncba szedése és puszta korlátozása, noha a templomoktól kezdve a hírtelevízión át hatalmas erődemonstráció folyt az önmagukat családvédőknek hazudók részéről. Tévednek azonban a nem múltba révedők, ha azt hiszik, hogy az emberek a lábukkal szavaztak.&nbsp;</p>

Persze, voltak ilyenek is, ez tény, de nem annyian, hogy rajtuk múljon a népszavazás érvényessége. Szimplán a nihil döntött. Még egy ilyen jó szaftos, utálkozós téma sem mozgatja meg a népet. Hát hogyan fogja a politika?  Amúgy meg mire jó a népszavazás nálunk? Majdnem semmire, mert az elmúlt negyed évszázadban durván devalválódott. Eddig a népszavazások során egyetlenegyszer tettek fel értelmes és releváns kérdést az embereknek, vagyis hogy szeretnének-e az EU állampolgárai lenni. De még az a referendum is majdnem megbukott. Akkor mit mondjon a nép a Transpetrolra vagy az eutanáziára? Ha már azt sem kérdezték meg tőle, hogy Szlovákiában vagy Csehszlovákiában akar-e élni.  A szlovákiai magyar megint racionálisan viselkedett. Hogy a lustaság, az érdektelenség vagy a józan ész tartotta-e távol a választási helyiségtől, végeredményben mindegy, valószínűleg az első kettő. Ami biztos, hogy józanabbul viselkedett, mint politikusai nagy része, akik nagy hangon részvételre, három igenre buzdítottak, megmutatván ezzel azt, hogyan viselkednének a kisebbségekkel szemben, ha véletlenül többségi politikusok lennének. Egyben üzenve az éppen most alakuló Aliancia za Národ aktivistáinak, hogy kezdhetik az aláírásokat gyűjteni a Slovensko Slovákom című népszavazás kiírásáért. Hogy ez az alkotmányban benne van? A családvédelem is. De témafuttatásra tökéletes. És sikertelen lenne, tuti, de legalább álmatlan éjszakákat okozhatna azoknak, akik megérdemlik.  Minden jó, ha a vége jó, gondolhatnánk, ha tényleg így lenne. Dehogy van vége. A családvédők ugyan akkorát kaptak az arcukra, mint a Real Madrid az Atléticótól a hétvégén, de nem nyugszanak. Mert tudják, hogy az idő ellenük dolgozik. A család intézménye már rég átalakulóban van, az embereket elkezdte befolyásolni a 21. század, s azon túl, hogy már az alkotmányban is rögzíttette a két leggonoszabb párt, a KDH és a Smer a család védelmét, biztosan megpróbálják még felébreszteni a mindenkiben szunnyadó Kotlebát, minimum hangulatkeltés céljából. Pedig inkább azon kellene elgondolkodni, hogyan lehetne az alaptörvényből kitörölni azokat a teljesen felesleges mondatokat a családvédelemről. Mert azokban az országokban, ahol jobb élni, ott ilyen mondatok nem szerepelnek az alkotmányban, de a törvényekben sem.  Hölgyek, urak, előre nézni, megoldást keresni, nem a múlton révedezni, mert így még egy villanyoszlop is ellenséggé válhat.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?