A mi kezünkben

Lezárult a decemberi helyhatósági választások előkészítésének egyik fontos szakasza: befejeződött a jelöltállítás a polgármesteri posztra és a helyi képviselői helyekre. Nem is olyan sokára előállnak programjukkal, ígéreteikkel az érdekeltek.

Lezárult a decemberi helyhatósági választások előkészítésének egyik fontos szakasza: befejeződött a jelöltállítás a polgármesteri posztra és a helyi képviselői helyekre. Nem is olyan sokára előállnak programjukkal, ígéreteikkel az érdekeltek. S nekünk, választópolgároknak most nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy ki, miként képzeli el az adott település boldogulását. Eddigi ténykedése nyújt-e szakmai és morális hitelt az eredményes munkához. Mindezeknek a szempontoknak az alapos mérlegelése azért lényeges, mert az új Dzurinda-kabinet eltökélt és egységes a félbemaradt közigazgatási reform teljes valóra váltásában is. Szlovákia pedig másfél év múlva minden bizonnyal az Európai Unió tagja lesz. Ezek a gyökeres változások óriási feladatokat rónak majd a helyi és a regionális önkormányzatokra, hiszen egyre inkább ők döntenek majd egy-egy település, térség jövőjéről, kitörési stratégiáiról. Csaknem mindenről, ami az életminőséget meghatározza. Nem lehet állami sült galambokra várni, néhány társadalmi szférát kivéve az állami szervek gondoskodásában reménykedni. A helyi közösségek szellemi és anyagi potenciáljára, a kistérségek összefogására kell alapozni a megélhetést. Nyilván át kell írni a népi bölcsességet is, éspedig úgy, hogy: Segíts magadon, az Isten és az Európai Unió is megsegít. Ha lesznek életrevaló elképzeléseid, ha képes vagy mindezt színvonalas pályázatokba önteni, s ha a remélt eurókhoz, saját pénzforrásaidat is odateszed. Minden polgár saját, jól felfogott érdeke hát, hogy figyelembe vegye ezeket a tényeket, hiszen az elkövetkező négy esztendőben a saját bőrén is megérzi majd, hogy jó vagy tehetetlen-e az új önkormányzat és a polgármester.

Két rossz szemléletet kellene kiseprűzni közéletünkből. Az egyik a még mindig burjánzó közöny, miszerint úri huncutság az egész, következésképpen nincs befolyásom arra, ki kerül a vályúhoz. Kell-e hangsúlyozni, mennyire kártékony és ostoba szemlélet ez? A másik magatartás észérvekkel alig magyarázható. Mindannyian ismerünk kiváló polgármestereket, okosan gazdálkodó önkormányzatokat Dél-Szlovákiában is. Ám közszájon forognak elszomorító esetek is. Olyan polgármesterről, akire legalább kétszer bizonyítottak milliós visszaéléseket, ám a képviselők mégsem tettek feljelentést, ki tudja, milyen megfontolások és csoportérdekek miatt. Multinacionális vállalatok szlovákiai képviselői között riasztó példaként emlegetik azt a polgármestert, aki évek óta jelentős csúszópénzeket kér ottani beruházásaik, cégtelepítésük fejében, s emiatt a legtöbben elkerülik a várost. Hallani dél-szlovákiai polgármesterről, aki több helyi önkormányzati társtulajdonú cég felügyelő bizottságának tagja. Nemrég a Bodrogközben meséltek arról a helyi vezetőről, aki a kisvárosnak két mobilvécét vásárolt, s ebből az egyiket a saját szőlőskertjében állította fel. Sok polgár tud, hallott mindezekről. Saját szemével látja azt is, mennyire lepusztult a lakóhelye, mert a polgármester az önkormányzatban tüsténkedő cimboráival összejátszva valójában nem a közösség javáért dolgozik, hanem saját megtollasodása érdekében kavar. Négy éve, néhány helyen csaknem egy évtizede, a köztudott tények ellenére is bizalmat szavaztak neki. Elegendő végigmenni az ütött-kopott utcákon, a kátyúkkal teli utakon, hogy eldöntsük magunkban: rászolgált-e a bizalomra. December elején újra a mi kezünkben lesz szülőföldünk, lakóhelyünk sorsa. Merjünk végre mindenhol rátermett és tiszta kezű polgármestereket és képviselőket választani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?