Lezárulhat a nyomozás a Fico-merénylet ügyében, nem látszik kapcsolat a merénylő és az ellenzék között

cintula
Pozsony |

Az Aktuality.sk információi szerint a rendőrség lezárta a nyomozást a Robert Fico ellen elkövetett merénylet ügyében. A nyomozati anyagot már megkapták az érintettek, most az ügyészségen a sor, hogy eldöntse, elegendő bizonyíték gyűlt-e össze a bírósági per megindításához. Az eddigi információk alapján Juraj Cintula nem állt kapcsolatban politikusokkal.

Hamarosan lezárulhat a nyomozás a kormányfő ellen tavaly májusban elkövetett merénylet ügyében, írta meg az Aktuality.sk. A lap szerint a nyomozati anyagot már megkapták az érintettek, vagyis az áldozat és az elkövető is megismerkedhetett vele. 

A rendőrség emellett továbbította az ügyiratot az ügyész elé, akinek most az lesz a feladata, hogy megítélje, elegendő bizonyíték gyűlt-e össze az eddigi nyomozati tevékenység során. Amennyiben igen, az ügyész benyújtja a vádiratot a bíróság elé, és megindulhat a per. Ha azonban hibák merültek fel a bizonyítási eljárás során, az ügyész vissza is küldheti az aktát a nyomozóknak.

A bírósági per még csúszhat

Jana Tökölyová, a Főügyészség szóvivője a lapnak csak annyit mondott, a miniszterelnök elleni merénylet ügyében zajló eljárás még az előkészítő szakaszban van, és a nyomozásra való tekintettel bővebb információkkal nem szolgálhat.

Cintula vizsgálati fogságát legutóbb november 21-én hosszabbította meg a bíróság, mégpedig négy hónappal, tehát újabb bíróság döntés híján legfeljebb március közepéig tarthatják őrizetben. Az Aktuality.sk értesülései szerint nagyjából ekkorra várható döntés. Ugyanakkor a lap megjegyzi, a bírósági tárgyalás megkezdése valójában még hónapokig is elhúzódhat. 

Kórházból börtönbe

Cintula idén januárban került át a pozsonyi Igazságügyi Palotában található cellájába, ezt megelőzően fél évig Trencsénben kezelték az elítéltek számára fenntartott pszichiátriai osztályon.

A Trencséni Járásbíróság azonban nemrégiben úgy határozott, hogy a férfit nem kell pszichiátrián tartani, mivel a szakértői vizsgálat megerősítette, hogy nem küszködik mentális betegséggel, illetve nem veszélyes sem magára, sem a környezetére.

Cintula védőügyvédje, Namir Alyasry az Aktuality.sk-nak azt mondta, a szakértők a nyomozás elején sem állították, hogy az elkövető pszichiátriai intézetbe való, ennek ellenére a bíróság oda küldte.

Alyasry továbbá megerősítette, a nyomozás csak egyetlen elkövető, vagyis Cintula ellen folyt. Ezt igazolja, hogy a férfit a bíróság nem terroristaként kezeli, nem emiatt vette őrizetbe.

Ha a merénylő más személyekhez is kapcsolódott volna, esetleg külföldi kapcsolatai lettek volna, akkor a bíróság nem így döntött volna

– jelentette ki az ügyvéd.

A politikai szál

Ez az értelmezés szembemegy azzal a narratívával, amit Robert Fico (Smer) miniszterelnök már tavaly is emlegetett: a kormányfő ugyanis arról beszélt, a merénylő kapcsolatban állhatott ellenzéki politikusokkal vagy pártokkal.

Sőt, múlt héten Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke is kijelentette, hogy szerinte a Demokraták párt hozzájárulhatott a Fico elleni merénylethez, de bizonyítékokat nem mutatott.

Bizonyítékokat Fico sem mutatott, pedig áldozatként ő is betekinthet a nyomozati anyagba. Gašpar ennek ellenére – szélsőséges esetben – kilátásba helyzete a párt feloszlatását is.

A Demokraták elleni vádak egyébként nem számítanak újdonságnak, a rendőrség tavaly októberben már kihallgatta Jaroslav Naď pártelnököt az ügyben. Az egykori védelmi miniszter cáfolta, hogy bármiféle kapcsolatban lettek volna az elkövetővel, Gašpar kijelentéseit pedig abszurdnak nevezte.

Az eddigi egyetlen kiszivárgott információ, ami a Demokratákat Cintulához kapcsolhatja, egy felvétel, amelyen a párt nagyszombati aktivistája, Marek Polonec egy alsókorompai kormányellenes tüntetésen ott állt Cintula mellett és valószínűleg néhány szót is váltottak egymással. Polonec állítja, hogy ez csak véletlen: a kormányellenes tüntetők egy társaságba verődtek és ismeretlenül is szóba elegyedtek egymással.

Alyasry szerint a politikusok beszélhetnek, amit akarnak. „Számomra az ügyiratban foglaltak számítanak mérvadónak” – mondta az ügyvéd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?