A megoldás egyszerű

Meglepően gyorsan látszik reagálni az RMDSZ a felemás novemberi választási szereplésére: személycserék mellett székelyföldi szervezeti formájának reformjáról kezdődtek viták. Hogy valamit tenni kell, indokolják az adatok: Kovászna megyében figyelmeztető vereséget szenvedtek Tőkés Lászlótól, és Hargita megyében is csak sovány vigasz a döntetlen körüli eredmény. Még jó, hogy mindez az országos átlagot meghaladó részvétel mellett történt, különben bajosan büszkélkedhetnénk a kettő plusz egy mandátummal.

Az egyik-másik politikusunk által szórványként emlegetett többi régióban viszont megőrizték a magyar választók többségének bizalmát, amire részben valóban magyarázat lehet az eltérő szerveződési forma, a Máramaros kivételével érvényesülő megyei struktúra, szemben a székelyföldi területi, széki szervezetekkel. Egyébként Biharban is volt hasonló törekvés korábban, például az érmelléki területi szervezet létrehozását célozva, ám végül maradt a központosítottabb megoldás. Hogy melyik a hatékonyabb? Lehet, hogy hinni kell az adatoknak, bár a jelek arra mutatnak, hogy mélyebb, illetve személyibb okai is vannak a született eredménynek. Utóbbiak tekintetében talán az sem mellékes, hogy a magyar többségű megyékben alighanem kevesebb okkal berzenkedhettek a szavazók a Basescu-féle referendum ellen, hiszen ott a parlamenti választáson nem veszélyezteti az új voksolási forma a magyar jelölt(ek) győzelmét.

Attól tartok, hatékonyság tekintetében a szervezeti forma reformjánál hasznosabb lenne, ha az RMDSZ a legkülönbözőbb szinteken megszabadulna megélhetési tiszt- és tisztségviselőitől. S tévedés ne essék, nem azokra gondolok, akik ellenvéleményt nyilvánítanak (és vállalnak), nem az alternatívákat kínáló belső ellenzéktől, amelynek hiányát olykor az unalmassá szürkült SZKT-üléseken felemlegették.

Vannak viszont szép számmal, s persze nem csupán a Székelyföldön, akik az RMDSZ által országosan vagy helyben kipolitizált, esetleg a választói akarat segítségével elérhetővé vált pozíciókat örömmel és olykor igen jól meg is fizetve betöltik, ám a szervezettel szemben jó esetben közömbösek, roszszabb esetben kifejezetten ellene dolgoznak. Márpedig ha mondjuk valaki helyi vagy megyei tanácsosként a tulipánt képviseli valamely önkormányzati érdekeltségű cég igazgatótanácsában, netán egy egész települést, az szabadidejében az után lobogjon saját küldő szervezete ellenében, miután a havi fix összeggel járó megbízatását köszönettel visszaadta. S mintha ez esetekben az országos vezetés elbátortalanodna, a kampányát elszabotáló saját embereit éppen hogy ki nem tünteti. Persze, kevésbé konfrontatív a szervezeti szabályzattal bíbelődni, bár a különböző székek rivalizálását látva ez utóbbi megállapításomat könnyen cáfolhatja az élet.

A megoldás egyszerű: országos, megyei és helyi szinten, ahol ez ma hiányzik, a fontos helyzetekben elvárt lojalitás mellé hozzák vissza az őszinte vitákat, a nyílt beszédet, s tessékeljék szervezeten kívülre a köpönyegforgató sumákolást.

(Erdélyi Riport)