A különutas V4-ek

 Ám maguk a visegrádiak sem teljesen egységesek minden téren, főleg nem az EU jövőjével kapcsolatban, holott sok múlik rajtuk.

A magyar miniszterelnök a 2017-es Bálványosi Nyári Szabadegyetemen a V4-ek egységességét hangsúlyozta az erős állam, az európai értékek védelme és gazdasági potenciáljuk kapcsán. Ezeken túl további szoros hasonlóságok fedezhetőek fel a visegrádiak sajátos demokráciafelfogásában és annak gyakorlatában. Ha eltérő mértékben is, de mind a négy államban megvalósult a különböző szakmai intézmények háttérbe szorítása, a fékek és ellensúlyok leépítése. Emellett az 1990-es és a 2000-es években nemzetközileg mérvadó liberális politikai-gazdasági gondolkodás helyett egy zártabb és nemzetibb irány felé fordultak. A jelenlegi kormányzatok mind a négy országban a központosított államigazgatást, a kormányzó párt(ok) holdudvarához szorosan kötődő gazdasági hátországot és az erős kormánybarát médiát részesítenek előnyben.

E belső helyzetkép révén érthető meg, hogy a visegrádiak miért képesek csak egy-egy esetben, az épp aktuális érdekeik alapján a közös fellépésre EU-s szinten. Bár a V4-ek azonos véleményt képviselnek a migrációs probléma, a schengeni határvédelem és az élelmiszer-minőség kapcsán, ám e kérdések tematizálása az idő múlásával egyre kevesebb belpolitikai haszonszerzéssel kecsegtet. Ugyanis a közeljövőre nézve nem elég csak követelniük és kritizálniuk, hanem ideje lenne egy átfogó tervben is gondolkodniuk. Ez azonban egyáltalán nem tűnik olyan egyértelműnek. Az EU jövője kapcsán e négy állam vezetőinek elképzelései már korántsem egységesek. Szlovákia és Csehország láthatóan a mélyítés és a betagozódás, míg Magyarország és Lengyelország a tagállami mozgástér szélesítése mellett tette le a voksát. Holott az EU által elvesztegetett elmúlt évtized után végre látszanak a fellendülés jelei és a kitörési lehetőségek, ám ugyanakkor a megoldatlan problémák tömege is, amelyek a visegrádiakat is érintik.

A környező kelet-európai, közel-keleti és észak-afrikai régiók instabilitásának hatásait már közvetlenül érezzük, miközben a belső struktúráinkat nem tudtuk megerősíteni gazdasági és politikai értelemben, nem beszélve az egységes külpolitikai irányvonalak hiányáról. Az EU-s tagállamok közötti szolidaritás komoly csorbákat szenvedett, s az e problémákra adható megoldásokat nem várhatjuk kizárólag a francia–német-duótól. Budapestnek, Prágának, Pozsonynak és Varsónak is nagyobb felelősséget és egységes stratégiát kell felmutatnia a közös siker érdekében, ha olyannyira fontosnak tartják a keresztény és európai értékek, valamint a gazdasági és társadalmi jólét védelmét. A Benelux-országcsoport történelmi példát szolgáltat arra, hogy a kisállamok képesek komoly hatást gyakorolni az EU fejlődésére. Mindehhez évtizedeken át tartó közös erőfeszítések és nem alkalmi reakciók, hanem tudatos és tervszerű lépések sorozata vezetett. Az idén 60. jubileumát ünneplő EU fél évvel az 1956-os magyar forradalom után született, a hidegháború egyik legfeszültebb szakaszában, holott az alapítók másképp is dönthettek volna. Itt lenne az ideje, hogy a visegrádi négyek önmaguk és az európai közösség érdekében is hasonló vállalásokat és hozzájárulásokat tegyenek.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa