A kubai reformok kockázata

Elemzők szerint az új kubai vezető által kijelölt irány az ún. vietnami megoldást idézi: ígéretes gazdasági reformokat kezdeményez anélkül, hogy a politikai életben teret engedne a változásnak. Sőt egyesek szerint a kubai helyzetet akár az 1990-es évek Mexikójához, „a peresztrojka glasznoszty nélkül” elnevezésű időszakhoz is lehet hasonlítani. Az 1994-ig hivatalban levő Carlos Salinas mexikói elnök idejében jelentős gazdasági változások mentek végbe a közép-amerikai országban, ám az 1920-as évek óta fennálló egypártrendszeren nem változtattak.

Raúl Castro az elmúlt hetekben engedélyezte, hogy az egyszerű kubaiak saját mobiltelefonnal rendelkezzenek, DVD-lejátszókat és számítógépeket vásároljanak, valamint hogy megszálljanak azokban a szállodákban, amelyeket eddig csak külföldiek számára tartottak fenn. Elképzelhető, hogy hamarosan lazítanak az utazási korlátozásokon is, és eltörlik a szigetország elhagyásához szükséges hatósági engedélyt.

A Newsweekben közölt írásában Jorge Castaneda, Mexikó korábbi külügyminisztere úgy vélte: mindezt talán túlzás a 90-es években Mexikóban végbement változásokhoz hasonlítani, a Mihail Gorbacsov által a Szovjetunióban levezényelt átalakulástól pedig végképp távol állnak a havannai intézkedések. Sokan úgy vélik, hogy Raúl reformjai csupán a rendszer külső kozmetikázására szorítkoznak, mert lényegében csak a különlegességnek számító javakra vonatkoznak, amelyeket a kubai átlagember továbbra sem engedhet meg magának.

Mindazonáltal nem szabad lebecsülni az intézkedések jelentőségét. Senki nem tudja pontosan, hogy a kubai átlagemberek mennyi konvertibilis valutát tudtak összegyűjteni akár dollárban, akár euróban, akár a „normál” pesótól megkülönböztetett konvertibilis pesóban. A mobiltelefont árusító üzletek előtt kígyózó hosszú sorok arra utalnak, hogy sokkal több pénz mozoghat Kuba földalatti gazdaságában, mint azt sokan eddig feltételezték. Akár az is elképzelhető, hogy a kubai hatóságok nem fogják tudni kielégíteni a vártnál sokkal nagyobb keresletet a most elérhetővé tett árucikkek iránt.

Komoly fejfájást okozhat a hatóságoknak a külföldi utazásokra vonatkozó korlátozások feloldása. A szigetország elhagyásának feltétele jelenleg egy fehér kártyának nevezett kiutazási engedély, valamint a célországból származó meghívólevél a szükséges vízumokon kívül. Jóllehet a tervezett könnyítés nem vonatkozna orvosokra, tanárokra, a katonai szolgálatot nem teljesített vagy éppen a hadseregben szolgáló személyekre, a kötelező fehér kártya és a meghívólevél eltörlése hatalmas méretű kivándorlási hullámot idézhet elő. A kubaiak eddig is nagy számban próbálták meg elhagyni szülőhazájukat: tavaly például csak Mexikóba 15 ezren indultak el hivatalos papírok nélkül, és az Egyesült Államokba, Spanyolországba, Dominikába és Közép-Amerikába kivándorló kubaiak száma is stabilan emelkedik. A kapuk megnyitásával még nagyobb tömeg áramolhat ki az országból. Raúl Castro tehát vállal némi kockázatot, ám a jelek szerint abban bízik, hogy az új rendelkezésekkel kedvére tehet a kubaiaknak, valamelyest javíthatja az életszínvonalat, a külgazdasági szektorban lehetővé teszi a bérek emelkedését, viszont ezzel egyidejűleg továbbra is elfojtja a politikai reformokat. Havanna ugyanakkor nehezen tudná megakadályozni, hogy a kubaiak mobiltelefonjaikat használva összeesküvést szőjenek a rezsim ellen, vagy hogy új számítógépeikkel csatlakozzanak az internethez, és kapcsolatba lépjenek a külvilággal. Talán Raúlnak is jutott bátyja szerencséjéből és politikai éleslátásából, ám az sem kizárt, hogy a jelenlegi helyzetet annyira aggasztónak látja, hogy még mindig kevésbé kockázatosnak tartja a reformok bevezetését annál, mint ha nem tenne semmit. Egyáltalán nem kizárt, hogy elveszíti az ellenőrzést a szigetország felett, különösen ha a külföld ehhez hajlandó megfelelő támogatást nyújtani – például a Kubát sújtó nemzetközi szankciók és embargók feloldásával.