A helyzet, kissé másként

2003. augusztus 23-án Falunap volt Gömörligeten. Mint az ilyen kis községbe zajló esemény hosszú ideig tartja lázba a település lakosait. Maga a készülődés talán két hónapig is tartott, és utána az értékelés – ki tudja meddig. A falubeliek pozitívan értékelik, szép volt, nagyon szép, dicsérik.

Az ebből az alkalomból készült kiállítás „Hogyan éltek elődeink” címmel, a régi időket idézte fel, régi viseletbe öltöztetett kitömött figurák, otthon szőtt, hímzett abroszok, ötven éves gyerekkocsi, ki tudja hány esztendős iskolapad és még állványos golyós iskolai számítógép is látható volt. A kiállítást asszonyaink szervezték, nagy lelkesedéssel fonták a búzakoszorúkat, a föld gyümölcseit állították ki, szerezgették be hozzá házról házra az anyagot (fényképeket, abroszokat, korsókat, hiszen még szekeret is összeállítottak a kultúrházban). A falu asszonyai süteményt sütöttek, úgy hordták tálcákon, akárcsak lagzi készülne. És ki tudja hány kiló lisztből a kemencébe sütött házi kalács is ízlett, hiszen még a környezetvédelmi miniszter úr, Miklós László, aki a meghívásnak eleget téve szintén megtisztelt jelenlétével, jó ízűen harapott a lekváros kalácsba. Másnap reggelig, pirkadatig tartott a szórakozás. A még meleg nyári éjszakában messzire elhallatszott az utcabál zenéje, a megtelt utcán csak nehezen búcsúztak el egymástól a vigadni vágyók.

Tehát van miről beszélni. Életre keltek Gömörliget szimbólumai, van már a községnek saját címere, zászlaja, pecsétje. Gömörliget 40 éve kapta a nevét két kis község Mikolcsány és Gömörnánás lakosai saját elhatározásából. Mikolcsánynak 666 éve jelent meg első írásbeli említése, Gömörnánásnak 745 éve ismert a története.

Kicsi a mi falunk. A Kovács Ágnes újságírónő cikkében leírt lakosok létszámát pontosítanám, mert ő azt a számot közölte, amikor legnépesebb volt a falu. Jelenleg az összlakosság 320 személy. Tudomásom szerint soha nem volt gond, hogy magyarul vagy szlovákul beszéltünk a faluban. Ki-ki saját elhatározása szerint. És így járatjuk gyermekeinket is iskolába. Nem is akadt meg rajta senki. A hangszóróban két nyelven mondjuk el a közlendőnket, a falu gyűlései is két nyelven zajlanak. Merem állítani, hogy nem mindenütt kérdezik meg a nagyszülőket, milyen iskolába járjon a gyerek, mit tartanak helyesnek, mint ahogyan azt Kovács Ágnes cikkében írta. A szülők játsszák a főszerepet a családban, ők határozzák meg, hogy magyarul, szlovákul, netán angolul tanuljon a gyerek. Magam sem jártam magyar iskolába, de szeretem a magyar irodalmat, szeretek magyar regényeket olvasni. Azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül, ha valaki akar, önként tanul magyar, szlovák, vagy angol nyelvet. Anélkül, hogy kényszerítenék.

Kovács Ágnes újságírónő megjelenése községünkben esemény volt és ígérete szerint cikket írt a falunapról. A cikket sokan várták, de csalódást okozott. Az újságírónő rossz húrt pendített meg, mert nem a falunapról szólt a beszámoló, hanem a magyar–szlovák nemzetiségi kérdést feszegette. És talán elfelejtette megírni, hogy nem csak egy magyar fiúcska mondott verset, de egy szlovák kislány is.

A falunapról most többet tudhattak meg az olvasók, pl. azt is, hogy lakosaink milyen lelkesen készültek és mennyire összetartanak. Hiszen úgy élünk kis falunkban, mint egy nagy család. Nem szoktak itt előírás szerű nagy dolgok történni. Erről vártuk az újságcikket, mert ez volt a mi hétköznapi életünk varázsa, és az ilyen hétköznapi varázsról kellett írni, amit ember embernek ad át.

Kelemen Éva, polgármester