A NATO isztambuli csúcsértekezletét igazából most, néhány hét távlatából lehet igazán értékelni. Az azóta eltelt néhány hét alatt ugyanis megmutatkozott, ki és hogyan értelmezte az Isztambulban meghozott döntéseket, a kivívott kompromisszumokat.
A csúcs után pár héttel
Irakkal kapcsolatban, az amerikaiak javaslatára – és erős diplomáciai nyomást követően – döntés született arról is, hogy a NATO részt fog venni az iraki biztonsági erők kiképzésében. Természetesen ez egy nagyon nehezen kialkudott kompromisszum eredménye volt, és mint ilyen, nagyon általánosan fogalmazódott meg. Ennek megfelelően szinte azonnal, már a csúcson megkezdődtek a különböző magyarázatok, kommentárok, melyik tagország hogyan értelmezi a döntést. Míg az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egyértelműen úgy értékelték, hogy a NATO ezzel már részt vesz az iraki helyzet stabilizálásában, a francia elnök, Jacques Chirac kijelentette, hogy a NATO zászlaja továbbra sem fog megjelenni Irakban. Az azóta eltelt idő alatt azonban már valamelyest kikristályosodott a helyzet.
Az egyik fő konfliktusforrás ugyanis az volt, hol is képezzék ki a már említett iraki biztonsági erőket: Irakban, a régió más országaiban, például Jordániában vagy Kuvaitban, vagy épp a NATO-tagországok területén. Természetesen ebben az esetben is a francia és az amerikai álláspont ütközött, míg végül az elfogadott kompromisszum alapján, amely az iraki területen végrehajtott kiképzést is magába foglalja, úgy tűnik, a dolgok előre mozdulnak.
Közel-Kelet és a Földközi-tenger térségét illetően a NATO-tagállamok megegyeztek, hogy szorosabbra fűzik együttműködésüket az említett térség államaival. Természetesen, ez a döntés ismét csak amerikai „ihletésre” született, és elsősorban az amerikaiak által néhány hónapja előterjesztett „Greater Middle East”, tehát a „Szélesebb Közel-Kelet” néven ismert koncepcióra próbál szövetségesi szinten reagálni. A NATO ugyanis nem hagyhatja figyelmen kívül azokat a régiókat, amelyek létfontosságúak tagállamainak biztonsága szempontjából, és amelyekből a biztonsági fenyegetések döntő többsége fakad. Ez a kezdeményezés egyértelmű próbálkozás arra, hogy a térség országainak valamiféle elfogadható alternatívat nyújtsanak a szélsőséges mozgalmakkal, nézetekkel szemben. Az együttműködés a jövőben elsősorban konkrét dolgokra összpontosít majd, mint például a fegyveres erők reformja vagy a természeti katasztrófák elhárítása. Döntés született továbbá a bosznia-hercegovina-i misszió, az SFOR lezárásáról is, továbbá arról, hogy az ottani missziót év végétől az Európai Unió veszi majd át.
A NATO isztambuli csúcsértekezletét a következőképpen értékelhetjük. Az igazi „transzfomációs csúcs” a 2002 végén lezajlott prágai NATO-csúcs volt, ahol lerakták a jövő NATO-jának alapjait kijelölték azokat a feladatokat, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy a Szövetség a 21. században és releváns tényező maradjon. Ide tartozik például a specializáció, a NATO Response Force létrehozása, vagy az „új partnerségek” kialakítása Oroszországgal, illetve Ukrajnával. Prágában tehát definiálták az eszközöket, amelyekkel a NATO érvényesítheti tagállamainak érdekeit. Isztambul sokkal inkább arról szólt, milyen területeken kellene az említett instrumentumokat alkalmazni, tehát konkrét régiókkal is dolgozhatunk (Földközi-tenger térsége, Közel-Kelet, Afganisztán). Természetesen, számunkra volt még egy rendkívül fontos tényező is: hat másik országgal együtt Szlovákia most először vehetett részt teljes jogú tagként egy NATO csúcson, ami – többek között – azt is jelenti, hogy már alkalmunk nyílik beleszólni azoknak a legfontosabb döntéseknek a meghozatalába, amelyek közvetlenül is érintik biztonságunkat és pozíciónkat a nemzetközi kapcsolatokban. Már megérte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.