Borult ég, derűs strand

Podhájska. Az Érsekújvári, illetve a Lévai járás lakosai számára egyaránt könnyen elérhető a csaknem harmincéves hagyományokkal rendelkező termálfürdő. A Holt tenger vizéhez hasonló összetételű, 33-36 fokos termálvíz a május 6-án kezdődött idény alatt elsősorban a cseh és morva, idősebb kirándulókat vonzza.

Az idősebbek az ülőfürdőt részesítik előnybenA szerző felvételeVasárnapi látogatásunkkor a kissé borús idő ellenére sem volt hely a parkolóban, az említett két járásból érkező autókon kívül közép-szlovákiai és többnyire cseh gépkocsik sorakoztak egymás mellett. A felnőttjegy 50, a gyerekjegy 35 koronába kerül, az egészségkárosultak 40 koronáért válthattak belépőt éppúgy, mint a diákok.

„Csaknem hat éve járunk ide a férjemmel, és nagyon jólesik az itteni nyugalom és a kellemes környezet. Én a reumámat, férjem az állandóan kiújuló ekcémáját gyógyítja a termálvízben. A nyitott medence helyett inkább a palánkkal elkerített ülőmedencét részesítjük előnyben” – osztja meg velünk a tapasztalatait a vsetíni Vera asszony, aki kirándulóbusszal érkezett a morva városkából. Férjével együtt nem győzik dicsérni a masszázsszolgáltatásokat, ahol a kezet, fájó csuklókat 40, a hát egyes részeit 80, az egész hátat 160 koronáért kezelik. A velük együtt érkező kirándulótársaik a csúszdás medencénél a lépcsőn ülve évezik a meleg vizet. Néhányuk strandpapucsa mellett ott hever a bot, de a kellemes fürdő egy időre feledteti velük izületi fájdalmaikat. Az idősebb vendégek közt azért akadnak fiatal családok is, sajnos sem a gyerekmedence, sem az úszómedence nincs feltöltve. A kismedence csak a palánk mögött használható, ám ott is felnőttek pihennek. A tobogánt kipróbálók jéghideg vízbe toccsannak, ami sokakat eltanácsol ettől az élvezettől a borongós időben.

Az elégedetlenkedőket azonban bőségesen kárpótolja a helyi standok széles választéka. Többféle halból válogathatnak, emellett lángos, fánk, palacsinta és más gyorsételek is kaphatók, és az árak nagy meglepetésünkre ugyancsak vendégbarátnak bizonyulnak. A játszótér a bejárat melletti füves területen kissé kihalt. Csak néhány mászóka és hintalovacska vár az apróságokra. A fürdő területén belül és a községben tizenöt szálloda, panzió és magánház várja a vendégeket, néhány családi ház udvarában már most merész kempingezőket találtunk. A faluban kerékpárt, görkorcsolyát lehet kölcsönözni. Azok az üdülni vágyók, akik ellátogatnak a Vitur nevű, vidéki turizmust népszerűsítő ügynökség helyi irodájába, a fürdőzésen kívül más programok közül is választhatnak. Ellátogathatnak a Malonyai Arborétumba és a környező községek tájházaiba, kérésre közös kirándulásra indulhatnak Mohiba vagy Esztergomba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?