Veres Erika: Castanea sativa

A gyerekek addig bent tévéztek a pisztácia­színű fotelekben. „Az ősmagyarban aztán tovább lazult, sőt fellazult a hajdani kötött szórend.” (159) A ragok együtt mozogtak a szavakkal. Néhány szóból rag lett. Még mindig az ősmagyarnál tartunk. Az egy hangból álló ragok nyelvtörténeti udvarunk szoliterei.
Kiválasztotta a szelídgesztenyét. Amelynek nevére gyakran gondolt ugyan, de alapvetően hiányosak voltak az ismeretei róla. Régen, a fára mászós korszakban leginkább dióra, madárberkenyére, fűzre, illetve mindenféle gyümölcsfákra kapaszkodtak föl. Kiskosárban egy szelet kenyér, mellette paradicsomot formázó műanyag sótartó, kulacsban víz. Marika is ügyesen mászott – tornacipője, elasztikus rövidnadrágja csak segítette a moz­gásban. A csúcson aztán ki-ki ülőhelyet választott magának egy ágon, és a lombok előnyös takarása alatt megkezdődött a social event – falatozás, beszélgetés, madárfütty. Fák koronájában társalogva a szabadságérzet megtöbbszöröződik.
Halvány lila gőzük sem volt a ragokról akkortájt. Névszórag? Igerag? Inkább azt találgatták, me­lyik délelőtt nézhetnék meg Marika nagymamájánál az Alice Csodaor­szágbant, mert nekik ugye megvan videón, és az anyukája megengedi, hogy az első szobában ráfeküdjenek a ketteságyra. Minden nyáron egy újabb videó. Marika felnőtt korában Magyarországra költözött. Alíz Csodaországban maradt. Két éve mindenszentekkor találkoztak újra. Marika épp gyertyát gyújtani hajolt le nagymamája sírjához. Ez is olyan őszi, ez a hideg mozdulat. Az ujjbegyet megperzseli a láng. Köszöntek egymásnak, mosolyogtak. A világjárvány első évében zár alá kerültek a temetők. Fagy elől biztos helyre menekítve, garázsokban hervadt el az összes kitermesztett krizantém, a kereskedők pedig a social mediában panaszkodtak a kialakult helyzet miatt. A ketteságyon már senki sem alszik. A sírhelyet gondozni kell. Vagyis gondozni illik.
„Dél-Európa hegyvidékén és párás völgyeiben honos, Európa más részein csak a történelmi időkben honosodott meg.” (114) Az igei személyragok kialakulása is ennek a folyamatnak köszönhető: önálló szóból vagy funkcióváltással kerültek az egyes „darabok” a cselekvést, történést, állapotot kifejező igék mögé. Imádni való kis testük mintha illanásbiztosan tapadna az igére, valójában azonban független és mozgékony szubjektumai ők a nyelvnek.
Egyszer az egyik, máskor a másik tőhöz csatlakozva alkotnak értelmet – megtermékenyítve a tövet, új tartalmakat nemzve. A névszóragok hasonlóan szerelmesek névszótöveikbe. Szerelmesek? Ez a nász gyanút kelt. Lehet épp, hogy paraziták! Elcsípik és kacsos nyúlványaikkal uralmuk alá hajtják a tövet! Marad a kérdés: ki van fölül? Előfordulhat, hogy az alapszófajok egyeduralma megszűnik. A grammaticában szinte minden lehetséges. Az irányhármasság kifejezhetősége például a ragok privilégiuma: erdő-ben / erdő-be / erdő-ből. (Vagyok, megyek, jövök.) Finomjelentést őrölnek nyelvünk malmai. Marika felnőtt korában Magyarországra költözött, és elasztikus rövidnadrágja csak segítette a folyamatban. A ragok együtt mozogtak a szavakkal.
„Agricola casam parvam et hortum magnum habet.” (19) A hortumokba, kertekbe, utak mellé, paloták udvarára a régi rómaiak szívesen ültettek a castanea nevű fajtából. És elvitték a provinciák területére – Hispániába, Egyiptomba, Macedóniába, Pannóniába, sőt még a kelták leszármazottaihoz is. „Nálunk mészszegény talajon – az erdő más fái közé beépülve is – még bőségesen terem, újul, míg tőlünk északabbra csak kivételes esztendőben termékenyül, ill. érik be.” (114) Olyan kivételes esztendőkben is talán még, mint az idei, a 2023-as év. A castanea sativából jószerivel találni a régebben Solva, Salva vagy Salva mansio néven ismert pannon gyarmat melletti, azaz a mai Esztergom-környéki falvakban is. Kevéssé gyakori ugyan, mint az aesculus hippocastanum, vagyis a balkáni vadgesztenye, mégis figyelemre méltó fája a Duna és a Garam összefolyásánál bőven termő, gazdag vidékeknek. Az az egyetlen példány, amely Kéménd település szívéből sarjadt, igen fiatal még. Az Alice Csodaországban-videó elindításakor valószínűsíthetőleg nem is létezett, hiszen, visszagondolva, a fa helyén egy ház romjai feküdtek. Akkoriban főleg a madárberkenye uralta a környéket. Akkoriban a feketenyár-sor is pelyhedzett még minden tavasszal. Még ennél is régebben forró nyarakról számol be a történetírás Kéménddel kapcsolatban – Némethy Lajos esperes plébános feljegyzései szerint: „A Morva és Garam között lakó és folyton nyugtalankodó quádokkal a leszámolás idejét Marcus Aurelius császár elérkezettnek látta. (...) A végdöntést a császár arra az időre hagyta, midőn Rómából maga is a csatatérre mehet, a mi a 174-iki nyár derekán történt. (...) A quádok számban sokkal többen voltak a rómaiaknál. Ezeket igen kedvezőtlen helyre csalogatták, a hol körülfogták őket és minden víztől elzárták, úgy hogy a nap hevében veszniök kellett volna. Ekkor nehéz felhők tornyosúltak az égen, melyekből záporeső hullott alá a rómaiak enyhítésére, míg ellenségeiknek villámot és jeget vert szemök közé.” A falut ma többségben magyarok lakják, ennek ellenére még nem pusztult el benne minden. „A megporzás után a termős virágok zöld, tüskés kupacspikkelyű gömbbé növekednek, bennük 2-3 makktermés – gesztenye – fejlődik; ezek a felpattanó kupacslevelek közül októberben hullanak a földre.” (114) Ki tudja, ez a fa megéri-e a következő tíz évet is, hogy addigra még kerekebbre növő gesztenyéivel ünnepelhesse a falu írott emlékeinek 850., kerek évfordulóját?! Tőlünk északabbra csak kivételes esztendőben termékenyül, ill. érik be. Az egy hangból álló ragok nyelvtörténeti udvarunk szoliterei.