A tanulók értékeléséről tartott képzést a Regionális Pedagógustámogató Központ Vágsellyén

SA-RCPU - szakmai nap
VÁGSELLYE |

Az iskolában használható új értékelési módokról tájékoztatta Vágsellyén a Regionális Pedagógustámogató Központ a környék pedagógusait. A szakmai nap célja a 2026-tól kötelező oktatási reform megvalósításának megkönnyítése volt.

A vágsellyei Ľudovít Štúr Alapiskolában szervezett szakmai napot az érsekújvári és vágsellyei régióért felelős Regionális Pedagógustámogató Központ. A mintegy 120 pedagógus a tanulók megfelelő értékeléséről hallhatott újdonságokat és vehetett részt olyan alkotóműhelyeken, amelyek a 2026-tól minden iskolában kötelező iskolai reform bevezetését kívánják segíteni. A jelenlévők egy délelőtti, valamint egy délutáni blokkban vehettek részt a foglalkozásokon, illetve bemutató órákon tekinthették meg az elméleti anyag használatát a gyakorlatban. 

A rendezvényt szervező Regionális Pedagógustámogató Központ vezetője, Helena Weszelovszká lapunknak elmondta, ez a szakmai nap az első eleme annak a négy részes sorozatnak, amelyet a központ az év folyamán szervez. 

Már mögöttünk van az új módszertanról szóló szakmai nap, ma az értékelés a téma, és előttünk van még a digitalizáció, amelyet Párkányban, valamint az inkluzív oktatás, amelyet Érsekújvárban tervezünk megtartani. A mai nap a tanulók értékelési kritériumainak jobb megértését célozta meg az új tantervvel összefüggésben. Ha másképp akarjuk tanítani a diákokat, másképp is kell értékelnünk őket. Az átfogóbb, formatív értékelésre összpontosítottunk, olyan feladatokkal, közös csapatmunkát igénylő gyakorlatokkal készültünk, amelyek ezt jól szemléltetik

– fogalmazott. A jó értékelés a szakember szerint olyan, amely segíti a tanulók tanulmányi előmenetelét, melynek hatására teljesíti a kitűzött célokat és hajlandó tanulni, vagyis fejlődik a folyamatban. Helena Weszelovszká szerint megszoktuk a nagyon egységes értékelést, ami mindenhol egyformának tűnik és az általános korrektség leple alá bújik, de mivel a gyerekek egyediek, mindegyiküknek más tanulási igényei vannak, így ez a fajta értékelés nem veszi figyelembe az egyes tanulók fejlődését. Kiemelte, a béta-generáció korszakában vagyunk, és ezeknek a gyerekeknek nagy szükségük van arra, hogy valaki személyesen figyeljen rájuk, miközben folyamatosan, rendkívül gyorsan változik körülöttünk a világ.

Eva Aláčová, a rendezvénynek helyet adó Ľudovít Štúr Alapiskola igazgatója a megnyitón elmondta, hogy az intézmény az idei tanévben vezette be az oktatásügyi reformot. „Amikor a pedagógustámogató központ megszólított minket azzal, hogy itt tartanák meg a szakmai napot, akkor nagy örömmel elfogadtuk az ajánlatot, mert meggyőződésünk, hogy az ilyen találkozók és aktivitások mindenkire rendkívül pozitívan hatnak. Hiszem, hogy az együttműködés, az eszmecserék, a vélemények ütköztetése és a tapasztalatcsere segít abban, hogy a tanügyi reformmal haladni tudjunk” – fejtegette. Egyúttal jelezte, abban bízik, hogy minden jelenlévő pedagógus élményekkel telve, új ismeretekkel gazdagodva tért haza. 

A szakmai nap résztvevőit Vágsellye polgármestere, Jozef Belický is üdvözölte. Az országos viszonylatban kisvárosnak számító járásközpontról elmondta, hogy már több éve növekszik a születő gyerekek száma az elhalálozottakhoz képest, ezért is tölti el örömmel, hogy a gyerekek minden korosztályáról gondoskodni tudnak. A magánbölcsődék mellett összesen 10 városi fenntartású bölcsőde és óvoda működik Vágsellyén, továbbá 6 iskola, amelyek közül egyben folyik magyar tannyelvű oktatás, a Pázmány Péter Alapiskolában. A városban tanuló alapiskolások negyede a környező településekből jár Vágsellyére. A polgármester hangsúlyozta, a város vezetése igyekszik a lehető legjobb technikai feltételek megteremtésével segíteni az oktatási intézmények működését.

A szakmai napon a régióból érkezett pedagógusok kisebb csoportokban vettek részt a foglalkozásokon, amelyeken kipróbálhatták azokat az új módszereket, amelyeket az oktatási reform bevezetésével maguk is használni fognak munkájuk során a mindennapokban.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?