Jöhet a tanárképzés reformja? A tanárok gyakorlati felkészítésére összpontosítana az oktatási tárca

drucker

Az oktatási minisztérium és a Tanárképzési és Oktatási Szövetség együttműködési memorandumot írt alá Besztercebányán, melynek fő célja a tanári hivatás vonzóbbá tétele. Bár a részletek még nem világosak, de több pedagógiai gyakorlatot vezethetnek be a tanárképző szakokon.

Tomáš Drucker oktatási miniszter az együttműködési nyilatkozat aláírását kulcsfontosságú lépésként értékelte, tekintettel arra, hogy a minőségi tanárok hiánya a szlovák oktatás egyik legnagyobb problémája.

Mint hangsúlyozta, ha magas színvonalú oktatást akarunk, azt csak kiváló tanárokkal lehet megvalósítani.

A velünk közölt információk alapján a memorandumban foglaltaknak kéne garantálni, hogy az egyetemekről kikerülő tanárok ne csak elméleti szinten legyenek felkészültek, hanem terepen bevethető képességekkel rendelkezzenek.

Ennek érdekében több szakmai gyakorlaton vehetnének részt majd a tanárszakos hallgatók, de ehhez az oktatási intézmények elköteleződésére is szükség van. Most úgy tűnik, hogy valóban van készség a változtatásra:

Örülök, hogy a tanárképző karok megállapodtak az együttműködésben, és mi, mint minisztérium, támogatni kívánjuk ezt. Fontos, hogy ne csak egymással, hanem az alap- és középiskolákkal is szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki, hogy a leendő tanárok több gyakorlati tapasztalatot szerezzenek

– mondta Drucker.

Az oktatási tárca leszögezte, hogy csökkenteni akarja a különbséget a tanárképzésben tanított elméleti ismeretek és a gyakorlati munka valós követelményei között. Ennek érdekében több szakmai gyakorlatot, mentorálást és az alap- és középiskolák közvetlen bevonását tervezik a tanárképzésbe. A cél az, hogy a leendő tanárok már az iskolába lépésük előtt minél több tapasztalatot szerezzenek a tanításban.

A minisztérium emellett azt is közölte, hogy tanárképző karokkal együttműködve rugalmas képzési programokat alakítanak ki, amelyek lehetővé teszik a gyorsabb képesítés megszerzését azon tantárgyak esetében, ahol a legnagyobb a pedagógushiány.

Jarmila Kmeťová, a tanárképzési szervezet vezetője és egyben a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem rektorhelyettese szerint

a memorandum aláírása a tanári szakma szimbolikus elismerése az akadémiai közösség és a tanárképzésben dolgozó szakemberek számára.

„Fontos számunkra, hogy kiváló tanárokat képezzünk, ezért dolgozunk aktívan olyan tanulmányi programok fejlesztésén, amelyek tükrözik az alapfokú oktatás jelenleg zajló tantervi reformját” – mondta Kmeťová, hozzátéve, hogy jelenleg 25 állami egyetemi kar és egy magánegyetem foglalkozik tanárképzéssel. Ezért fontosnak látja, hogy átfogó kapcsolattartóként lépjen fel az általa vezetett szövetség.

„Nemcsak a meglévő együttműködés erősítésére törekszünk, hanem közvetítő szerepet is vállalunk a minisztérium, a felsőoktatási intézmények és a közoktatás között” – fogalmazott.

Hogy a gyakorlatban hogyan fog kinézni a tanárképzés reformja, még nem egyértelmű. Drucker szerint azonban ez a memorandum az első lépés afelé, hogy a tanárképzés dinamikus folyamattá váljon, amely felkészíti a tanárokat az osztályteremben jelentkező valós kihívásokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?