Violák a sörgyáriak ellen

Komárom |

<p>Újabb járási rangadó zajlik a Duna-parti stadionban, ahol a „violák” ellenfele holnap délután (13.30) a sörgyáriak lesznek. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportja hét végi slágermeccsének pikantériáját az jelenti, hogy a vendéglátók edzője, Michal Tot tavasszal még az ógyallaiakat vezette csatába.</p>

A KFC labdarúgója, Mayer másfél évig úgyszintén a rivális mezét viselte.

„A párharc előtt és annak befejezése után kezet szorítok régi kedves ismerőseimmel, ám a mérkőzés alatt arra összpontosítok, hogy legyőzzük ellenfelünket. A motorcsónak-versenyzőként is közreműködő Bazinský az USA-ba utazott, Lőrincz sérüléssel bajlódik” – nyilatkozta lapunknak a hazaiak stratégája, Michal Tot. A komáromiak egyébként az utóbbi öt bajnoki találkozójukon megőrizték veretlenségüket.

Az ógyallaiak az idény közben eszközölt vezércsere után újdonsült játékosedzőjük, Čoknay Norbert irányításával javuló formában futballoznak. „Sajnos, gólfelelősünk, Pšenák sérülés miatt nem lehet a segítségünkre. A hazaiak jelenleg erősebbek, ezért akár a döntetlennel is kiegyeznénk. Sportszerű derbire számítok. Tudomásom szerint mintegy ötven drukkerünk vonattal utazik a helyszínre” – fogalmazott Pupák István, az ógyallaiak klubtitkára. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?