Párizs 2024 – Németh Nándor egy századdal maradt le a bronzról 100 méter gyorson

nemeth

Németh Nándor negyedik lett 100 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyinek ötödik, szerdai napján.

A BVSC 24 éves kiválósága, aki februárban Dohában a szám történetének első magyar világbajnoki dobogósaként lett harmadik, fokozatosan lépdelt előre időeredményeivel eddig, a keddi előfutamban 47.93 másodperccel a negyedik, a középdöntőben 47.61-gyel harmadik helyen ment tovább, ennek köszönhetően a felnőtt karrierje során világversenyen az eddigi legjobb rajtpozícióból, a 3-as pályáról ugorhatott medencébe, ami a királyszámban sokat számít.

Németh előzetesen úgy tippelte, az úszóversenyek egyik legszorosabb döntője lehet a finálé, amely a szerdai program utolsó műsora volt. A rajtot a magyar úszó a románok szupersztárja, a 200-on már győztes David Popovici, illetve a világcsúcstartó kínai Pan Csan-lö között várta, a táv felénél 22.90-cel ötödik volt – ez lassabb mint a középfutamban (22.71) –, azonban a hajrá szenzációs volt, és végül egyetlen századdal lemaradva a bronzérmes Popovicitól 47.50-nel csapott célba. Az ezüstérmes ausztrál Kyle Charmers is csupán két századdal előzte meg.

A számot a kínai 46.40 másodperces világcsúccsal nyert, ez volt az első világrekord úszásban a párizsi olimpián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?