Vereséggel kezdett a DAC

<p>A DAC futballcsapata első nyárifelkészülési mérkőzésén 1:1-es félidő után 5:1-es vereséget szenvedett a tizenegyszeres osztrák bajnok RedBullSalzburgtól.</p>

Marco Rossi vezetőedző a leogangi edzőtáborozás keretében rendezett találkozón három U19-es csapatból felkerült játékost, Branko Bajicot, Domonkos Kristófot és Marko Divkovicot is jelölte a kezdőcsapatba. Divkovic a 11. percben góllal há- láltameg a bizalmat,fejesével aDAC szerzett vezetést. A 25. percben Atanga kiegyenlített. A szünetben mindkét csapat tömegesen cserélt, a sárga-kékek közül csak a csapatkapitány Marin Ljubicic játszotta végig a találkozót. A Salzburg a második félidőben egyre nagyobb fölénybe került, és négy gólt lőtt, Lainer, kétszer Minamino, majd M.Berisha volt eredményes.

A dunaszerdahelyiek összeállítása – I. félidő: Macej–Zsivkovics, Šatka, Huk, Bajic–Aluku, Ljubicic, Domonkos–Pačinda, Divkovic, Vida.

II. félidő: Slávik–Špiriak, Kwin, Kocsis, Kosorin–Ľupták, Ljubicic, Simon Pambou–Čmelík, Mervó, Moďoroši.

„Az első félidőben védekező felfogásban futballoztunk, a labdaszerzés után gyors kontrákat vezettünk. A gólon kívül három-négy helyzetünk is volt. Nem lehet a csapatunkat összehasonlítani a Salzburggal, amely 20 pontos előnnyel nyerte az osztrák bajnokságot – értékelte a mérkőzést Marco Rossi a DAC honlapjának. – A kemény edzések után jóval fáradtabbak voltunk az ellenfelünknél. A szü- netig jól futballoztunk, ám a második játékrészben főleg a jobb oldalunkon voltak nagy problémák, mind a négy gólt onnan kaptuk. Most láttam először élesben, hogy milyen kvalitású futballistáink vannak.” A tegnapi edzés után hazautazott a sárga-kék együttes, amely szerdán (18.30) Bécsben az Austriával találkozik. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?