Vasék meghódították a hokivilágot

Libabőr, Anfield-hangulat. Egy német tévéadó meccsvideó-jának címe hűen tükrözi, mi-lyen nyomokat hagyott a ma-gyar jégkorong-válogatott és a piros-fehér-zöld szurkolótábor az oroszországi elit vb-n.

„Csodálatos magyar szurkolók vannak itt, akik azért jöttek, hogy szenvedéllyel biztassák a fiaikat – egy olyan csapatot, amely előre jósolhatóan tök utolsóként végez. Két szektorban foglalnak helyet a pálya bal szélén – bár a »helyet foglalnak« nem épp a legmegfelelőbb kifejezés. Nem ülnek. Soha. Még a bemelegítés alatt sem. A meccs alatt sem. A kereskedelmi szünetek alatt sem. Ehelyett állnak és dobolnak. Ugrálnak, ugrálnak és még többet ugrálnak. Kántálnak és énekelnek.” Mindezt az egyik legkomolyabb kanadai szakportál, a TSN munkatársa, Kevin Pratt írta a magyarokról szóló cikkében. A nemzetközi szövetség pedig még tegnap, a negyeddöntők kezdete előtt (!) kiosztott egy különdíjat, a „legszenvedélyesebb csapatnak” választva a magyar jégkorong-válogatottat.

Köntörfalazás nélkül

Rich Chernomaz szövetségi kapitány gárdája valóban megérdemelte a „For the most emotional team” feliratú emlékplakettet. A magyarok óriási erőbedobással küzdöttek, és ami igazán szimpatikus volt részükről, rosszabbul sikerült meccsek után sem kerestek kifogásokat. Nyilatkozataikban nem a „sokat tanultunk belőle” vagy az alibista „a kanadaiak (finnek, amerikaiak stb.) más szintet képviselnek” típusú közhelyeket hangsúlyozták, hanem a puszta tényeket. „Nagyon rosszul játszottunk. Nem tartottuk be a taktikát, hátul folyamatosan hibáztunk, nem egyszerűen játszottunk. Ma voltunk a legrosszabbak, amit azért sajnálhatunk különösen, mert ez a francia csapat tényleg verhető lett volna” – jelentette ki nyíltan az nso-nak például Sofron István.

Remek tehermegoszlás

Chernomazt dicséri, hogy játékosai százszázalékosan meg voltak róla győződve, utasításait betartva sikeresek lehetnek. A bravúr végül egyszer jött össze (a világranglistán 9. fehéroroszok ellen), de a magyarok – a francia betlit kivéve – kifejezetten tetszetős felfogásban játszottak.

Az ilyen fajsúlyú ellenfelekhez és ilyen gyorsan sorjázó találkozókhoz nem szokott csapatot a kanadai kapitány remekül forgatta. A meccsenkénti húszperces átlagot egyetlenként csak Dudás Jesse játékideje lépte túl (összehasonlításképpen: a szlovák Chára esetében a korábbi években mindig fél óra fölött volt ez a mutató), s csak négy magyar hokis kapott átlagban tíz percnél kevesebbet.

Chernomaz mindig mást pihentetett egy-egy meccs erejéig, így valóban mindenki tevékeny részese lehetett a vb-nek. A kapuban pedig két sztárt is adott a magyar válogatott: Vay remeklése mellett („Ádámtól a világbajnokság eddigi legjobb kapusteljesítményét láttuk Szentpéterváron” – mondta a finnek edzője) Rajna Miklós is bizonyított – legalábbis ez volt a szakemberek szubjektív benyomása. Paradox módon a védési hatékonyság terén (91%, ill. 86%) a mezőny hátsó felében végeztek (16., ill. 31. hely a rangsorban).

A hiányzó

S hogy akkor – a számszerűsíthető három ponton vagy a franciák besegítésén kívül – mi hiányzott a magyaroknak a bentmaradáshoz? Tippünk szerint Hári János. A svéd Leksand légiósának a felkészülés során eltört egy csont a csuklójában, így az emberelőnyös formáció egyik kulcsfigurája esett ki. A magyarok merítési lehetősége (a honosítások ellenére) pedig még mindig nem olyan nagy, hogy egy, korábban a svéd korosztályos válogatottba is csábított játékost gond nélkül pótolni tudjon.