Tízezrek fogadták a hősöket a Hősök terén

Magyarországon őrjöngő tömeg, Szlovákiában csak néhány autogramvadász fogadta az Eb-ről hazatérő labdarúgókat.Nagyszabású fieszta várta a labdarúgó-Eb-ről hazatérő magyar válogatottat a budapesti Hősök terén.

Magyarországon őrjöngő tömeg, Szlovákiában csak néhány autogramvadász fogadta az Eb-ről hazatérő labdarúgókat.

Nagyszabású fieszta várta a labdarúgó-Eb-ről hazatérő magyar válogatottat a budapesti Hősök terén. „Boldog vagyok, hogy a játékunkkal sikerült összekovácsolni a nemzetet, és Magyarország a legnagyobb ország lett” – mondta a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs, szavait óriási ováció fogadta. A tömeg Bernd Storck szövetségi kapitányt is éltette. A német szakvezető is megköszönte a szurkolók támogatását, és már előre tekintett: „A következő fontos feladatot a vb-selejtezők jelentik. Remélem, ezt az akadályt is leküzdjük.”

A pozsonyi reptéren jóval szerényebb számú tömeg verődött össze a szlovák válogatott fogadására, főként családtagok és lelkes autogramvadászok várták a Kozák-legénységet. „Szép eredményt értünk el, egy kis idő elteltével még jobban értékelni tudjuk majd. A németekkel szemben nem volt esélyünk. Adott helyzetben többet is elérhettünk volna ellenük, de ez nem az az eset volt. Kár, hogy éppen őket kaptuk a nyolcaddöntőben” – nyilatkozta a kapus Matúš Kozáčik. (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?