Tatabánya-fiaskó, Tököli-hajrágól

Az Újpest hazai pályán négy góllal verte a Sopront, Gellei Imre a Fehérvár elleni győzelemmel mutatkozott be a Paks kispadján a labdarúgó Soproni Liga 10. fordulójában. A címvédő Debrecen biztosan nyert az utolsó Tatabánya ellen.

Jäkl Antal, az ETO csapatkapitánya (jobbra) két év után ismét gólt lőtt az NB I-bennb1.hu-felvételÚgy tűnt, a soproniakat megviselte Détári Lajos edző csütörtöki menesztése, pontatlanul, összeszedetlenül mozogtak az újpesti pályán, ami azt eredményezte, a lila-fehérek kedvük szerint alakíthattak ki helyzeteket. A sok lehetőség közül négyet már az első félidőben sikerült értékesíteni, ezzel eldőlt a találkozó. A vendégek kispadján Végh Tibor ült. Détári pénteken közölte, továbbra is vezetőedzőnek tekinti magát, az olasz tulajdonosok ma jelölik ki az új trénert.

A Lengyel Ferencet váltó Gellei Imre négy napja vette át a találkozót a 13. helyről váró Paksot. A korábbi szövetségi kapitány nem tudott csodát tenni, a vendég fehérváriak az ismert pénzügyi nehézségek ellenére uralták a találkozót, a középpályán nagy fölényben voltak, a Paks mindössze pontrúgások után veszélyeztetett. Közvetlenül a szünet előtt szerencsés góllal szerzett vezetést a Vidi, de a második játékrészben gyorsan egyenlített a Paks. A hoszszabbításban az eltiltása után visszatérő Tököli állította be a végeredményt, így Gellei Imre győzelemmel debütált a Paks kispadján.

A Kaposvár–Győr mérkőzés előtt a hazaiak vezetőedzőjét, Prukner Lászlót köszöntötték abból az alkalomból, hogy 100. alkalommal ült le élvonalbeli mérkőzésen a Kaposvár kispadjára. Az ETO ünneprontónak bizonyult, mert már a 2. percben vezetést szerzett. A folytatásban jó iramú játékot láthatott a közönség, a játékba lendülő Kaposvárnak sikerült az egyenlítés. Szünet után részben az erélytelen játékvezetés miatt az indulatok is többször elszabadultak a pályán. A Kaposvár két vereség után pontot szerzett, a Győr pedig folytatta jó sorozatát.

Az első félidőben egyetlen helyzetét kihasználta a vendég nyíregyházi gárda, amely ezután igazolta, miért kapta a legkevesebb gólt az NB I-ben. Szünet után sem változott a játék képe, a vendégek mindössze egy helyzetet engedélyeztek a siófokiaknak, de ez kimaradt.

A meccs elején két gyors góllal jelezte a bajnok, hogy igényt tart a három pontra a sereghajtó és még nyeretlen Tatabányával szemben. Ezután kissé alábbhagyott az iram, a Loki nem szorongatott úgy, mint az első tíz percben. A sportszerű játékot hozó első félidőben még két Loki-ziccer maradt ki. A folytatásban is a DVSC irányitott, és könnyedén nyert a gyengécske Tatabánya ellen.

Több kimaradt helyzettel indult a ZTE–Vasas meccs, majd az első negyedóra végén a ZTE szerzett vezetést egy védelmi hibát követően. Tíz perc múlva hasonló körülmények között egyenlített a Vasas, majd unalmas mezőnyjátékot láthatott a publikum. Szünet után a ZTE két értékesített 11-es után már győztesnek tűnt. A vendégek azonban nem hagyták magukat, megérdemelten egyenlítettek és okoztak meglepetést Zalaegerszegen. (o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?