Szepsi siker a gömöriek ellen

<p>Szepsi/Rimaszombat. Villanyfényes mérkőzésen 1:0-ra nyert a szepsi újonc a rimaszombatiak ellen a II. labdarúgóliga keleti csoportjában.</p>

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Két év után láthattak ismét második vonalbeli bajnoki focimeccset Szepsiben, ahol kisebb fociláz alakult ki az FK Bodva feljutása után. „Érezhető volt, hogy az emberek nagyon várják a mérkőzést. A városban is megállítgattak, a meccsről kérdezgettek. Örülök, hogy szép számban kijöttek a stadionba, és hogy győzelemmel örvendeztettük meg őket” – mondta lapunknak Karol Kisel, az FK Bodva szakvezetője.

A tréner jól ismerte az ellenfelet, hiszen többször ült a rimaszombati kispadon is. „Tudtuk, hogy a rimaszombatiaknak sokkal több a tapasztalatuk ebben az osztályban, mint nekünk, ezért kicsit tartottunk az összecsapástól. A félelmeink azonban nem igazolódtak be, ráadásul egy órán át emberelőnyben futballoztunk, miután Gálik a sárga lapja után egy percen belül könyökkel szabálytalankodott, és kiállították – idézte fel a találkozót Kisel. – Nem sokkal a piros lap után Petričko révén vezetést szereztünk. A rimaszombatiak tíz emberrel is igyekeztek, de Jurko bebiztosíthatta volna a győzelmünket, ő azonban a kapufát találta el. A végén még izgulhattunk, ám Morháč helyzeténél a kapusunk nagy bravúrral védett.”

Geri Gergely, a rimaszombatiak edzője szerint a kiállítás rányomta bélyegét a mérkőzésre, de nem csak az döntött. „Pontokat szerettünk volna szerezni Szepsiben, és jól is kezdtünk, uraltuk a játékot. Jött azonban Gálik fegyelmezetlensége és piros lapja, majd egy pontrúgásnál egy újabb megingás, amiből az ellenfél vezetést szerzett, ez pedig a sikerünkbe került. Tíz emberrel is próbáltunk egyenlíteni, talán többet is birtokoltuk a labdát, de a szepsiek szívósan védekeztek. A göröngyös talaj sem kedvezett a kombinatív játékunknak. Ha tizenegy emberrel játszunk, másképp alakulhatott volna a meccs, de akkor is más lehetett volna a vége, ha a kiállítás utáni tíz percet kibírjuk kapott gól nélkül” – nyilatkozta Geri. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?