SPORTHĺRADÓ

Hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében 48 éves korában elhunyt Balla József, Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes birkózó, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya.

Hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében 48 éves korában elhunyt Balla József, Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes birkózó, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya.

Március 29-én brazil ellenfél ellen védheti meg interkontinentális bajnoki címét Erdei Zsolt, a hamburgi Universum profi ökölvívója. A magyar bunyós ellenfele korábban annak a Dariusz Michalczewskinek volt az edzőpartnere, aki Hamburgban Derrick Harmonnal néz farkasszemet a ringben.

Lékó Péter és Almási Zoltán a vak és a rapid partik során is remizett egymással a monacói, 193 250 dollár összdíjazású hagyományos sakktornán. A linaresi szuperversenyen győztes Lékó a 3. forduló után is vezeti a mezőnyt.

Influenzajárvány miatt ma elmarad Kassán az 1. HFK–Považská Bystrica kézilabda HIL-találkozó a bajnokság 28. fordulójából. Érdekesség, hogy a vágbeszterceiek egymás után másodszor kénytelenek kihagyni a bajnokit: szombaton Érsekújvárott nem volt ki ellen játszaniuk.

Nem indul a washingtoni műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon a női szám címvédője, az orosz Irina Szluckaja, aki beteg édesanyja gondozását részesítette előnyben.

Néhány nap múlva elkezdheti a kerékpáros edzéseket, április elején pedig már sílécet is csatolhat Hermann Maier, akinek a lábából február végén távolították el a 2001-es augusztusi motorbalesete után beültetett rögzítőcsavart. A harmincéves síelő balesete után több mint egy évet kihagyott, majd novemberben döntött pályafutásának folytatása mellett, s február másodikán ezüstérmet nyert szuper-óriásműlesiklásban a St. Moritz-i alpesi világbajnokságon.

A KENO 10 keddi nyerőszámai a következők: 4, 6, 9, 14, 25, 28, 35, 36, 38, 43, 48, 50, 51, 52, 55, 68, 69, 71, 72, 76.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?