Simeone az új Mourinho?

Bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe az Atlético Madrid, a vita újra fellángolt a csapat, és legfőképpen edzője, Diego Simeone személye körül.

Az elődöntők első mérkőzéseinek nihilje után a visszavágón ismét príma futballt kaptunk (úgy tűnik, idén a foci az Allianz Arenába költözött, hiszen itt játszották a sorozat eddigi legjobb meccsét, a Bayern–Juventus nyolcaddöntő-visszavágót is). A Bayern végig nyomás alatt tartotta ellenfelét, azt azonban nem tudta elkerülni, hogy az Atlético gólt szerezzen. Még így is összejöhetett volna a továbbjutást jelentő három gól (akár több is…) a Bayernnek, de a helyzetek kimaradtak, az első félidőben pedig (1:0-s müncheni előnynél) Thomas Müller gyöngécske tizenegyesét Jan Oblak tigrisugrással védte. Erre mondják: ha bemegy, új meccs kezdődik.

A lefújás után adott nyilatkozatában a vendégek góllövője, Antoine Griezmann is elismerte, a Bayern München jobban futballozott. A bajorok bánhatják, hogy az Atléti elleni idegenbeli mérkőzés első félidejét átaludták: hiába volt simán övék a további 3x45 perc, az idegenben szerzett gólok szabálya miatt a 2:2 számukra kevés. Két évvel ezelőtti döntőbe jutása után újra finalista az Atlético Madrid, amelyet itt az ideje a legszűkebb európai elit tagjaként emlegetni a Bayern, a Barcelona és a Real Madrid mellett (szatellitek: Juventus, PSG, Manchester City).

S bár a madridi eredmények kiválóak, azért ne feledjük el hangsúlyozni egy biztosítási ügynök, Cüneyt Cakir szerepét sem. A török játékvezető (aki 2013-ban egy Manchester United–Real Madrid mérkőzésen hozta rá a szívbajt Sir Alex Fergusonra Nani kiállításával) ezúttal sem állt a helyzet magaslatán. A madridiak (mint kiderült: továbbjutást jelentő) góljáról megoszlanak a vélemények, hogy lesről született-e vagy sem, ráadásul Cakir a hajrában egy tizenhatoson kívül történt szabálytalanság miatt megítélt egy jogtalan büntetőt is az Atlético Madrid számára (a hajráthriller kedvéért ezt Fernando Torres Neuerbe lőtte). Kedves Cakir úr, alighanem a tavalyi BL-döntő marad a pályafutása csúcspontja.

A főszereplő ebben az Atlético-sztoriban azonban mégis Diego Simeone. Kevesen emlékeznek rá, de Simeone 2011 tavaszán az olasz Catania csapatánál kezdte edzői pályáját Európában, és fél év alatt sikert ért el, a reménytelen állapotban lévő Catania akkor még megúszta a kiesést. Minden, amit az Atléticónál látunk tőle, már ott jellemezte az edzői stílusát: kérlelhetetlen, kemény csapatot kovácsolt össze a szicíliai tuskókból. Tuskói Madridban is vannak, de mindennek, ami az Atlético mérkőzésein történik, ő az értelmi szerzője.

Nem tudni, hogyan talál újra és újra tökéletes csatárokat (Falcao, Diego Costa, Griezmann). Talán nem is edzéseket tart, hanem kiképzéseket, az Atlético Madrid pedig mintha nem is futballcsapat lenne, hanem gladiátorképző intézmény. Ezek a focisták a vasat is átharapnák Simeone kedvéért, ezzel együtt úgy tűnik, az Atlético Madrid stílusa évről évre finomodik, a gladiátorok futballcsapatként is elérték az elit szintjét: a Barcelona ellen legalábbis ezt láttuk, az Atlético a negyeddöntőben „játékban” is jobb volt a korszak kultikus csapatánál. A Bayern ellen kellett a bíró, kellett a szerencse és kellettek a mocskos trükkök (Oblak fetrengése a hajrában, a lecserélt játékosok cammogása) – mindenki azzal főz, amije van, az Atlético és a Bayern játékosai között azért még mindig elég nagy a különbség a Bayern javára.

Simeone ténykedését egyelőre szimpátiával figyeli a futballvilág, bár az Atlético nyomán fogak hullanak, csontok törnek. Időnként berepül egy labda a pályára a kispadról az ellenfél támadása közben. Simeone most még csak a stábjának az egyik tagját ütötte meg az oldalvonal mellett (micsoda mindennapi cezaromán önkényuralom lehet ott, ahol egy edző számára kétszázas pulzus mellett belefér, hogy a „sajátját” megüsse), de mi lesz később? Ne feledjük: eleinte José Mourinhótól is el volt ájulva mindenki, a zsenitől, a Special One-tól – ma már ő a modern futball egyik antikrisztusa. Diego Simeone apró lépésekkel halad ugyanezen az úton. Néhány apróság még hiányzik (például az arrogáns edzői nyilatkozatok) a teljes mourinhósodáshoz, de tényleg csak néhány apróság.