Sárdobálás Sopronban

Sopron. A olasz befektető csoport által megbízott elnök, Antonio Righi elmondta, hogy mi állt döntése hátterében, illetve minek köszönhető Détári Lajosnak, a Sopron vezetőedzőjének a menesztése.
„Az érkezésem első napjaiban nem volt problémám, úgy éreztem, hogy tudunk együtt dolgozni.

Sopron. A olasz befektető csoport által megbízott elnök, Antonio Righi elmondta, hogy mi állt döntése hátterében, illetve minek köszönhető Détári Lajosnak, a Sopron vezetőedzőjének a menesztése.

„Az érkezésem első napjaiban nem volt problémám, úgy éreztem, hogy tudunk együtt dolgozni. Szóltunk neki: ő csak edző legyen, semmi mással ne foglalkozzon. Kifogásolta azt is, miután felmértük a terepet, láttuk, hogy szükség lenne egy kondicionáló edzőre is, amit felajánlottunk, de ezt ő elutasította. Akkor éreztük úgy, a részéről semmiféle tisztelet nincs irántunk, ami pedig nagyon lényeges egy ilyen közös munkában. Hiába volt részemről meg az akarat a közös munkára, ha ő ebben nem akart partner lenni. Az ő szerződésében foglaltakat vállalom, de magával Détárival nem, csak ügyvédjével vagyok hajlandó tárgyalni. Személyesen sértett meg, erről többet nem szeretnék mondani, egyébként is többször kívántam vele megbeszélést folytatni, de erre egyszer sem volt hajlandó...” – nyilatkozta a soproniak olasz klubtulajdonosa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?