Salt Lake City. Megérkezett a játékok helyszínére a szlovák küldöttség legnagyobb csoportja. Ott tartózkodik már Jacques Rogge, a NOB elnöke is. Tegnap megnyílt az olimpiai falu.
Pozsony–Prága-New York-Salt Lake City vonalon repült az olimpiára szlovák küldöttség legnagyobb hányada, köztük a sílövők, a sífutók, a műkorcsolyázók, a férfi alpesi sízők és a jégkorongcsapat európai magva. Jozef Liba, a küldöttség helyettes vezetője már egy hete a helyszínen tartózkodik: „Jó hangulatban érkeztek, már beköltöztek az olimpiai faluba, ahol a sportolókkal lakik majd Rogge NOB-elnök is.” Július Dubovský, a szlovák csapat vezetője az utat részletezte: „Kissebb kalandban a prágai repülőtéren volt részünk. A csomagok átrakása közben valahogy előkerültek a sílövők fegyverei és a töltények, s mivel a dobozról hiányzott a megfelelő felirat, rögtön hívták a rendőrséget. Rövidesen tisztázódott a dolog. New York-i késésünket a hatalmas ellenszél okozta. Több cseh olimpikonnal utaztunk együtt.”
Kedden ünnepélyes keretek között megnyitották az olimpiai falut a február 8-án kezdődő téli játékok helyszínén. A létesítménykomplexum mintegy 80 ország több mint 3500 képviselőjének kényelmes elhelyezését biztosítja. A ceremóniát követően máris több sportoló elfoglalta szobáit, másnap a szlovákok is. A magyar delegáció vasárnap repül a tengerentúlra.
Tíz nappal a téli játékok kezdete előtt megérkezett Salt Lake City-be Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. – Úgy látom, az előkészületek a tervek szerint haladnak, biztos vagyok benne, hogy kitűnő versenyeknek leszünk majd tanúi – nyilatkozott a belga sportdiplomata. A NOB elsőszámú vezetője – mint azt korábban már jelezte – nem egy szállodában, hanem a sportolóknak is otthont adó olimpiai faluban fog lakni, ahova a február 8-i megnyitó előtt egy nappal költözik be. – Versenyzőként már volt alkalmam kipróbálni a falu hangulatát, s kijelenhetem: csodálatos – mondta Rogge, aki vitorlázóként részt vett a mexikóvárosi (1968), a müncheni (1972) és a montreali (1976) ötkarikás játékokon. – Itt a világ számos nemzete, nyelve, vallása, kultúrája találkozik, s ez fantasztikus atmoszférát teremt.
A biztonsági szolgálat őrizetbe vett egy férfit, aki akadályt nem ismerve megpróbált keresztülmenni a szigorúan őrzött és védett olimpiai falun. A 48 éves tettes állítólag csak le szerette volna rövidíteni az útját, s ezért akart átmászni a 2 és fél méter magas drótkerítésen. A riasztó azonban automatikusan működésbe lépett, s a rest gyalogost azonnal letartóztatták. Sheldon Iver Goodmant – aki a városi börtönben várja az ítélethirdetést – illetéktelen behatolással vádolják.
A jövő pénteken kezdődő olimpián 18 ezer önkéntes segítő követ majd el mindent azért, hogy a résztvevőknek semmire se legyen panaszuk. A szervezőbizottság (SLOC) felhívására összesen 60 ezren jelentkeztek, a kiválasztás 2000. júniusában kezdődött. A „szerencsés nyertesek” szerdán kapták meg munkaköri leírásukat. A közreműködők a játékok alatt nem dohányozhatnak, s tilos számukra a rágógumizás, valamint az alkoholfogyasztás is. Fülbevalót viselhetnek, de a tetoválásokat el kell rejteniük. Az ápolt szakáll megengedett, de a férfiak haja csak olyan hosszú lehet, hogy az „ne sértse a közízlést”. A hölgyek kevés sminket használhatnak és mindkét nem képviselői csak megfelelően ápolt fogakkal kezdhetik el a munkát. A segítők senkitől sem kérhetnek autogramot, nem káromkodhatnak és tartózkodniuk kell az ízléstelen viccek mesélésétől. Ha valaki a korrupciós botrányról érdeklődik, akkor azt kell válaszolniuk, hogy az már a múlt, most kizárólag a téli olimpia sikeres lebonyolítására koncentrálnak.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.