Az edzőpályák a Kassai Futball Aréna (KFA) közvetlen szomszédságában jön létre
Négy sportlétesítményt, köztük a Kassai Futball Aréna bővítését is támogatja a Sporttámogatási Alap
Egy közel két millió eurós összértékű támogatást hagytott jóvá a Sporttámogatási Alap vezetősége a Kassai Futbal Arénának (KFA), amelynek köszönhetően a közeljövőben a létesítményt egy új edzőközponttal is kibővítik.
A Sporttámogatási Alap néhány nappal ezelőtt hagyta jóvá, hogy 17 millió eurót osztanak szét az ország területén a sportinfrastruktúra építésére, bővítésére és modernizációjára. Az alap igazgatótanácsának tájékoztatása szerint országos szinten négy sportinfrastuktúra-projektet fogadtak el, köztük a KFA edzőközpontjának megépítéséhez szükséges terveket, melyet a jelenelgi álláspont szerint a kassai aréna közvetlen szomszédságában építenének fel közel 2 millió euróból.
„Nagy köszönet jár a Sportámogatási Alap igazgatótanácsának, hogy támogatták városunk ezen fontos jelentőségű projektjét, illetve a KFA csapatának a projekt színvonalas elkészítéséért. Köszönet jár a város főpolgármesterének is, aki szintén kivette a réshét a KFA projektjének a megvalósításában”
– jelentette ki Marcel Gibóda, Kasa város alpolgármestere, a KFA izgagatótanácsának elnöke. Mint kiderült, a támogatásból két füves edzőpályát és öltözőket szeretnének építeni, amelyek elsősorban a klubok és a válogatott csapatok edzéseit hivatottak szolgálni.
Azt szeretnénk, hogy az említett sportpályák építését még jövő év júniusáig, az U21-es Európa-bajnokságig befejezzük
– tette hozzá nyilatkozatában Gibóda.
Geri Ádám, a Kassai Labdarúgó Akadémia és a kassai futball klub igazgatója szerint a szóban forgó edzőközpont pontos részleteit még nem ismeretették velük, de bíznak a közös együttműködésben.
Ez a projekt tőlünk függetlenül kerül megvalósításra, nem ismerjük a pontos részleteket, de bízunk benne, hogy a mi akadémiánk futbalistái is igénybe vehetik majd
– közölte lapunkkal Geri Ádám.
Az alap INFRA 5 névre keresztelt ötödik felhívásában a KFA-val párhuzamban az iglói jégstadion, a pozsonyi ŠK Slovan Bratislava tornaklub, illetve a Szlovák Biatlon Szövetség projektjeit is támogatják.
„Ezentúl a 2025. január 6-14. között megrendezésre kerülő Siketek Alpesi Sí Világbajnokság hozzájárulását is jóváhagytuk, amelynek maximális összege 150 000 euró. A sportinfrastruktúra adósságának csökkentése kulcsfontosságú a sportolási lehetőségek fejlesztéséhez a lakosság széles köre számára országszerte. Ugyanakkor örülök, hogy kollégáimmal egyhangú egyetértésre jutottunk a nemzeti jelentőségű sportinfrastruktúra-projektek támogatásában. A kassai futballaréna, az iglói (Spišská Nová Ves) jégstadion, a pozsonyi Nemzeti Stadion és az cserpataki (Osrblie) Nemzeti Biatlon Központ olyan sportlétesítmények, amelyek korszerűsítése hozzájárul a szlovák válogatottak edzési lehetőségeinek növekedéséhez, valamint a nemzetközi élvonalbeli események hazai környezetben történő megrendezéséhez” – jelentette ki a lezárult felhívás kapcsán Lukáš Pitek, az alap igazgatótanácsának elnöke.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.