Risztov és Olasz éremesélyes

<p>A nyílt vízi úszók és a szinkronúszók küzdelmeivel ma rajtol a berlini úszó-Európa-bajnokság, a medencés úszók és a műugrók jövő hétfőn kezdenek. Már a nyitónapon magyar érem születhet, mert a 10 km-es távon Risztov Éva és Olasz Anna is az esélyesek közé tartozik.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Gellért Gábor, a magyar nyílt vízi válogatott szakvezetője bízik benne, hogy héttagú csapatából hárman is dobogón végeznek. A 10 kilométer londoni olimpiai bajnoknője, Risztov Éva mellett ott lehet a végelszámolásnál Olasz Anna is. Éremesélyes Gyurta Gergely is, aki ma az 5 kilométeres távon indul, aztán a hosszútávúszás után rövidre vált, azaz a jövő heti medencés versenyekben is helyt akar állni.

Risztov Éva a német fővárosban a legutóbbi, 2002-ben rendezett kontinensviadalon négy ezüstérmet szerzett, s ő bizonyult az elsőség nélkül záró magyar csapat legjobbjának. A visszavonulás és az újrakezdés után a nyílt vízi versenyzés került a Debrecenbe költözött Risztov fókuszába, a csúcsnak pedig a 2012-es londoni olimpián szerzett aranyérem számít, amit a 10 kilométeren gyűjtött be.

„Amit az ötkarikás játékok után elértem, elérek, az már csak ráadásajándék a pályámon – vélekedett az Berlinbe indulás előtt a repülőtéren Risztov Éva. – Mindent megtettem a sikeres felkészülés érdekében, vannak elképzeléseim a taktikával, a versenyzéssel kapcsolatban, s tudom, hogy saját magammal kell megküzdeni a célok valóra váltása érdekében.”

A magyar műúszók és műugrók számára a tisztes szereplés lehet a fő cél.

A szlovák csapatban hosszútávúszó nem kapott helyet, viszont Jana Labathová és Naďa Daabousová személyében két műúszó áll rajthoz az Európa-bajnokságon. Az előbbi egyéniben és párosban is indul. „A lányok mindkét számban megpróbálnak bejutni a tizenkettes döntőbe. Ez egyáltalán nem lesz könnyű, mert nagyon erős mezőny gyűlt össze” – nyilatkozta Nora Szauder, a duó edzője. A szlovák műúszók az elmúlt két kontinensviadalon (2010, 2012) nem vettek részt, az eddigi legjobb Eb-eredménynek Barbara Mudrochová (1993) és Mária Dzureková (2004) tizenegyedik helye számít.

Berlinben az utolsó simításokat végzik az Eb kiemelt helyszínén, a Velodromban. A 2002-es kontinensviadalhoz képest újítás, hogy nem a klasszikus, föld alatti uszodában rendezik az úszóversenyeket, hanem átvitték a szomszédos kerékpárcsarnokba, így ugyanis sokkal több néző ülheti körbe az ideiglenes medencét, összesen 4500-an szurkolhatnak a lelátókon. A régi uszodában a műúszást és a műugrást rendezik meg.

Az Eb-versenyeit az M1 élőben közvetíti. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?