Remekeltek a vendégek

New York. Mindhárom mérkő-zés vendégsikert hozott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

New York. Mindhárom mérkő-zés vendégsikert hozott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

A mostani idényben számszerűsítve legjobb teljesítményét nyújtó, 34 ponttal és 13 lepattanóval záró Tim Duncan vezérelte San Antonio sorozatban ötödik meccsét nyerte úgy, hogy az első negyedben mindössze hat pontot engedélyezett a házigazda 76ersnek. Később aztán felzárkóztak, sőt fordítottak is az összesen 24 pontot szerző Allen Iverson vezette hazaiak, de az utolsó felvonás ismét a Spursé volt, amely végül diadalmaskodott.

Charlotte-ban, az újonc Bobcats otthonában LeBron James vitte a prímet, 19 pont, 9 gólpassz és 6 lepattanó került a neve mellé, s ezzel oroszlánrészt vállalt a Cleveland biztos sikeréből. A San Antonióhoz hasonlóan a Cavaliers is 5. meccsét nyerte megszakítás nélkül, míg a Bobcats ugyanilyen sorozatot tudhat magáénak, csak éppen negatív előjellel.

Eredmények: Charlotte–Cleveland Cavaliers 89:106, legjobb dobók: Kapono 16, ill. James 19; Philadelphia–San Antonio 80:88, Iverson 24, ill. Duncan 34; Houston–New York 92:93, McGrady 24, ill. Thomas 23.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?