Patasi Oszkár kilencedik veterándiadala

Galgóc/Nagymegyer.

Galgóc/Nagymegyer. Kiváló eredményeket produkáltak, három arany- és két ezüstéremmel kerültek a figyelem fókuszába a nagymegyeri súlyemelők a veteránok huszonegyedik galgóci országos bajnokságán, melyen tizenöt szakosztály képviseletében negyvenöt férfi és egy nő viaskodott a tárcsákkal.

A termálfürdőjéről nevezetes csallóközi várost hat sportoló, Dingha Roland, Juhász László, Megály János, Mezei Tibor, Németh Vince és Patasi Oszkár képviselte, közülük csupán Juhász László nem került dobogóra. „A szervezők a versenyzőket három csoportba sorolták be, ezekben kor- és súlycsoportok szerint zajlott a viadal. Ahogy azt a gazdag éremtermésünk is bizonyítja, ismét megvillantottuk a tudásunkat. Eredményeink nívóját minősíti, hogy abszolút sorrendben az élen végeztem, klubtársam, Mezei Tibor a harmadik helyen zárt, Megály János pedig a kilencedik helyre került. Szerintem Juhász László is dobogóra kerülhetett volna, de mivel szakításban nem volt érvényes kísérlete, nem folytathatta a versenyt” – nyilatkozta lapunknak helytállásukról Patasi Oszkár. Az abszolút győzelmek számát tekintve Patasi egyeduralkodó. Idén tizenkilencedik alkalommal állt csatasorba, s immár kilencedszer bizonyult a sok egykori kiválóság alkotta mezőny legjobbjának.

A rendezvényen a nagymegyeriek mellett további dél-szlovákiai klubok tárcsanyűvői is az éremszerzők közé kerültek. Az ógyallaiak közül hárman, nevezetesen Dolan Flórián, Fekete Erik és Branislav Tužinčin végzett az élen, rajtuk kívül még az udvardi Jozef Slaný és a párkányi Nagy László került a dobogó legfelső fokára.

„Számunkra ezzel még korántsem ért véget a versenyidény. Gőzerővel készülünk a június 16–23. közötti budapesti Masters Európa-bajnokságra, melyen az előzetes nevezések alapján 550 súlyemelő csatázik az érmekért. A magyar főváros közelségére való tekintettel a Galgócon részt vevő nagymegyeri csapat teljes létszámban lép pódiumra a közelgő kontinensviadalon. Ha minden összejön, akkor hárman, Mezei, Juhász és én is a dobogón végezhetünk. Doppingvétség miatt több nagyhatalom képviselői, köztük az oroszok, az ukránok és a fehéroroszok idén nem vehetnek részt sportágunk világversenyein” – tájékoztatott, latolgatta az esélyeket Patasi Oszkár, aki tavaly augusztusban a svédországi Halmstadban ötödik Eb-címét ünnepelte.

Galgóci versenytények a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?