Ötödször is bajnok a Bauring City

Tizedszer rendezték meg a Komáromi Kispályás Fociligát. A megmérettetést tizenegy csapat vállalta, az alapszakasz első fordulójára tavaly novemberben került sor.

Tizedszer rendezték meg a Komáromi Kispályás Fociligát. A megmérettetést tizenegy csapat vállalta, az alapszakasz első fordulójára tavaly novemberben került sor. A bajnoknak járó díszes kupát a Bauring City labdarúgói februárban emelhették magasba.

Az előmérkőzésen a harmadik hely volt a tét, a Black Bull Litovel 9:6 arányban magabiztosan fektette két vállra a Blue Diamonds gárdáját. A döntőre, amelyet a Barracuda és a Bauring City vívott, több mint ötszáz néző sereglett össze. Az összecsapást a biztonsági játék és a taktikai fegyelem jellemezte, ami a szurkolók számára nem jelentett túl sok élményt. A gól nélküli első félidőt követően is folytatódott a puha csatározás. Aztán Nikola Gagic villant egyet, és vezetéshez juttatta az esélyesnek kikiáltott Barracudát. Négy perccel a vége előtt ismét a huszonkét esztendős bosnyák focista került helyzetbe, ám ahelyett, hogy lepasszolta volna a labdát az üresen álló Kalmár Lajosnak, lövésre szánta el magát. A tapasztalt Halman László kapus azonban résen volt, és bravúrral tisztázott. Ekkor feltámadt az ellenfél, és Bombicz Ádám révén egyenlített. Már mindenkinek a hosszabbítás járt a fejében, amikor Bottyán Attila óriási védelmi hiba után a kapufát érintve talált a hálóba. Gólja a Bauring City ligagyőzelmét eredményezte.

„Hihetetlen, de már huszonhat éve együtt vagyunk. Csapatunk zömét negyven év körüli labdarúgók alkotják. A rajt előtt sokat gondolkodtunk azon, hogy elinduljunk-e. Sikereink igazolták, hogy jól döntöttünk, csupán a Black Bull Litovellel döntetleneztünk, a többi meccsünket megnyertük. Zsinórban nyolcadszor kerültünk be a döntőbe, ezúttal ötödször állhattunk fel a dobogó legmagasabb fokára” – értékelte csapata játékát Martonosi István, a Bauring City menedzsere.

„Elégedetlen vagyok a teljesítményünkkel, hiszen az aranyérem kiharcolása volt a fő cél. Utólag is állítom, hogy a legjobb keretünk van. Csapatunk 2011-ben kovácsolódott össze, másodszor kaparintottuk meg a második helyet” – vélekedett Góth Gábor, a Barracuda menedzsere.

A véget ért idény az előzőektől eltérően kiegyensúlyozottabb volt, nem voltak akkora tudásbeli különbségek a csapatok között, mint régebben. „Számomra csalódást okozott az Aureus, tavaly a középmezőnyben végzett, most pedig valamennyi alapszakaszi meccsükön elvéreztek. Pozitívan értékelem viszont a Team TechniCAD igyekezetét. A közelmúltban Králik TV név alatt szereplő csapat immár egy évtizede játszik köztünk, kerüli az atrocitásokat, elszántan harcol a pályán, és soha nem adja fel a küzdelmet. A legfiatalabb csapat az Amfora volt, játékosainak java még nem töltötte be a húsz évet. A legszínvonalasabb mérkőzést a Barracuda–Black Bull Litovel elődöntőbeli összecsapáson láthatták a szakavatott szurkolók” – vette górcső alá a 2016/2017-es szezon történéseit Ehrenberger Erik, a Komáromi Kispályás Fociliga főszervezője.

Ligatények a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?