Ötbe várja a klubvezetés a nagymegyerieket

A Nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában futballozó Nagymegyeri Thermal Városi Sportklub vezetése bizakodik az őszinél jobb tavaszi folytatásban. Az első ötbe várják a csapatot.Az előző szezonban még III.

A Nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában futballozó Nagymegyeri Thermal Városi Sportklub vezetése bizakodik az őszinél jobb tavaszi folytatásban. Az első ötbe várják a csapatot.

Az előző szezonban még III. ligásként játszó együttes a bajnokság első felében nem kényeztette el közönségét, mivel a hét hazai találkozójából mindössze kettőt tudott megnyerni és két esetben döntetlenezett a Medvei úti stadionjában. A termálosok hazai teljesítménye azért is kiábrándító, mert eközben csupán ötször találtak ellenfeleik hálójába. Helyzetük ugyan bőven akadt, de a ziccerek elpuskázásában szinte egymást múlták felül a játékosok. Főleg a hazai statisztikán szeretnének javítani tavasszal, mert idegenbeli mutatójuk nem volt rossz: nyolc meccsükből hármat megnyertek, egyszer pedig döntetleneztek a négy vereségük mellett. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy kintről több pontot szállítottak.

A Thermal jelenleg a 11. helyen található 18 pontjával, ami messze nem elégíti ki sem a közönség, sem a klubvezetés elvárásait. „Csapatunk január 10-én kezdte el a felkészülést a tavaszi visszavágókra. Az érvényes átigazolási rendszer miatt szinte félévente változik a keret, félévente kell újraépíteni az együttest. Ez így történik nálunk is, néhány játékos elment, de többen is érkeztek” – tudtuk meg Ivan Bobkovič klubelnök szavaiból.

A nagymegyeriektől Denis Bališ Ausztriába, Tomáš Hlavna Galántára ment, Miljan Milinkovics Bolerázba vendégjátékra távozott, Renczés Gábor vendégjátékát megszakították, míg a fiatal Círia Csaba a Komáromi FC U19-es csapatában fog játszani, ha a nagymegyeri felnőttek bajnokiján nem tart játékára igényt az edző. A téli felkészülés alatt a zöld-fehérekhez Szentpéterről két középpályás jött, Peter Nguyen Cong és Nikola Gagics (ő már korábban játszott Nagymegyeren), a védelembe Jókáról Reza Ghanizadeh (egykor a DAC-ban is megfordult) és Nádszegről Király László, míg a csatársorba Vágsellyéről Oláh Tamás és Somorjáról Bujka Nikolas (Bősön is játszott) érkezett. „Főleg a hátvédsorunkba kellett szerezni játékosokat, mert ebből a csapatrészünkből hárman is távoztak. Az edző egyelőre Czuczor Attila marad. A 11. helyen állunk, az elvárásaink nagyobbak voltak, de az együttesek között nincs nagy pontkülönbség. Egyeztettünk az edzővel, megadtuk a feltételeket, motivációs rendszert vezettünk be mind a játékosoknak, mind a trénernek. Mindenképpen az első öt között szeretnénk végezni, ami már nem lenne rossz eredmény, mivel a tavalyi, a III. ligából történt kiesésünk után sokan távoztak, és egészen új csapatot kellett összerakni” – fűzte hozzá a zöld-fehérek klubelnöke.

A tavaszi visszavágókra a következő játékoskerettel számol a Thermal VSK vezetése: Kürthi Barnabás, Varga Károly (kapusok), Jean-Paul Boya, Bujka Nikolas, Círia Csaba, Peter Nguyen Cong, Cseh Erik, Csölle Norbert, Nikola Gagics, Georgii Gamkrelidze, Reza Ghanizadeh, Kákics Enriko, Király László, Mészáros Ádám, Oláh Tamás, Pisár Rajmund, Pőthe Levente, Tóth Máté, Vígh Balázs és Zvoncsár Patrik (mezőnyjátékosok).

A nagymegyeriek jelenleg hat pontra vannak a táblázat ötödik helyétől. Hátrányuk ledolgozásához az őszinél sokkal gólerősebb játékot kell nyújtaniuk. A klubvezetés optimizmusát a felkészülési mérkőzések nem igazolják: 3:2-es győzelem a Dunajská Lužná ellen, 4:0-ás vereség a galántaiaktól, 2:0-ás vereség a nagyabonyiaktól, 3:1-es vereség a vágsellyeiektől, 2:2 az egyházkarcsaiak ellen és 4:1-es vereség a bősiektől. Három edzőmeccsük elmaradt, és ha az időjárás megengedi, szombaton (14.30) a termálosok derbimérkőzésen a gútaiakat fogadják. Ősszel 3:0-ra győztek a nagymegyeriek, így a vendégeiknek lesz mit törleszteniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?