Nem lesz VIII. liga a Dunaszerdahelyi járásban

Dunaszerdahely. Három helyett két osztálya lesz csak a dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokságnak. Augusztustól nem lesz VIII. liga. Hogy miért, ennek néztünk utána.Nyár elején átalakult a járás focitérképe.

Dunaszerdahely. Három helyett két osztálya lesz csak a dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokságnak. Augusztustól nem lesz VIII. liga. Hogy miért, ennek néztünk utána.

Nyár elején átalakult a járás focitérképe. A nevezések beküldése után kiderült, hogy a júniusban még bajnoki meccseket játszó csapatok – köztük a VIII. ligában elsőségre törő gombaiak – közül néhány nem áll csatasorba az egy hónap múlva kezdődő 2016/2017-es bajnoki évadban. „A csapatfogyatkozás következtében a felnőttek mezőnyében az eddigi három, vagyis a VI., VII. és VIII. liga helyett immár csak a VI. (AG Sport) és a VII. ligában lesznek bajnoki mérkőzések. Mind a két mezőnyben 16 együttes méri össze tudását” – tájékoztatta lapunkat Benovič Árpád, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnöke.

Kezdjük a sort az AG Sport Ligával, ahonnan az V. ligába kerültek a bajnok egyházkarcsaiak és a harmadik helyezett csallóközcsütörtökiek. Történt ugyanis, hogy a DAC C csapata nem jelentkezett be a bajnokságba. Fociberkekben azt rebesgették, hogy a megüresedett helyért osztályozót játszik a galántai területi bajnokság és az AG Sport Liga ezüstérmese. Végül azonban az érdektelenség miatt nem rendeztek osztályozót. Sem a galántai, sem a dunaszerdahelyi második helyezett, vagyis a vízkeleti és a balonyi csapat nem élt a kínálkozó lehetőséggel, a bronzérmes csallóközcsütörtökiek viszont vállalták a felkérést, ezzel összeállt a tizenhat tagú mezőny. Kiesőként a nagyszarvaiak a VII. ligában folytatják. A VII. liga szapi bajnoka mellett a második helyen végzett szentmihályfaiakkal, a negyedik helyezett felsőpatonyiakkal és az ötödik hegyéteiekkel egészült ki az AG Sport Liga mezőnye. Meglepetést keltett, hogy a legfelsőbb területi osztály állandó résztvevője, a királyfiakarcsai csapat, mely a 2011/2012-es évadban bajnoki címet szerzett és idén júniusban a 9. helyen ért célba, kilépett a bajnokságból.

A VIII. ligában elsőként végzett csilizradványiakhoz hasonlóan a vásárútiak, a sárrétiek és a madiak is egy emelettel feljebb folytatják. „Régi-új résztvevő a padányi csapat. Egyébként Padányban eddig az időközben megszűnt alistáliak B csapata játszotta hazai bajnoki párharcait. Tavasszal még a csallóköznádasdiak is futballoztak a pontokért a VII. ligában, de az új kiírásban nem neveztek a bajnokságba. Hozzájuk hasonlóan az időközben megszűnt VIII. liga három csapata, a gombai, az alistáli fakó és az izsapi fakó sem jelentkezett a területi bajnokságba. A sorsolás lebonyolítását megelőzően néhány csapat esetében még a nevezési díj befizetésére várunk” – ecsetelte a VII. liga mezőnyében bekövetkezett változásokat Szerencsés Lajos, a területi szövetség titkára. A felnőttek új idénye a Dunaszerdahelyi járásban 2016. augusztus 6-án rajtol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?