Mesternégyes – először

Debrecen. Szenzációs teljesítményt nyújtott szombaton Dorge R. Kouemaha. A 4:2-es Loki-győzelemmel végződött Sopron elleni meccsen minden debreceni gól az ő nevéhez fűződik. Kouemaha a meccset megelőzően öt találatával a DVSC legeredményesebb játékosának számított, most azonban már az NB I góllövőlistáját is vezeti.

Debrecen. Szenzációs teljesítményt nyújtott szombaton Dorge R. Kouemaha. A 4:2-es Loki-győzelemmel végződött Sopron elleni meccsen minden debreceni gól az ő nevéhez fűződik. Kouemaha a meccset megelőzően öt találatával a DVSC legeredményesebb játékosának számított, most azonban már az NB I góllövőlistáját is vezeti. „Nem is kell mondanom, mennyire örülök, hogy ilyen remek formában futballoztam a mai napon. Pályafutásom során még soha nem értem el mesternégyest, az viszont már többször előfordult, hogy egy meccsen három gólt is szereztem. Éreztem, hogy kevesebbet nyújtottam, mint amit elvártak tőlem, ezért mostanában nagyon keményen edzettem. Az is nagyon fontos, hogy csatlakozott hozzám a feleségem. A lelátón szorított nekem és a csapatnak, ami plusz motivációt jelentett számomra. Szerettem volna neki is külön örömet szerezni” – mondta a kameruni futballista.(dvsc.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?