Lérant az FKM kispadján

Érsekújvár. Hétfőn már Lérant Péter vezette a szebb napokat is megélt III. fociligás érsekújvári FKM edzését.

Érsekújvár. Hétfőn már Lérant Péter vezette a szebb napokat is megélt III. fociligás érsekújvári FKM edzését. A negyvenéves, UEFA A licenccel rendelkező szakember a tavaly októberben kinevezett Czuczor Attilát váltotta a kispadon.

„Nem éppen szívderítő az állapotunk, hiszen csapatunk a nyugat-szlovákiai III. liga táblázatának utolsó előtti helyén áll. A nagysurányiak elleni 1:1-es döntetlen után lépni kellett a vezetőségnek, mivel helyzetünk egyre inkább súlyosbodik. Új, átfogó és előremutató lépésekre van szükség ahhoz, hogy felzárkózzunk a középmezőnyhöz. A játékosként számos külföldi klubot is megjárt trénertől azt várjuk, hogy végre beinduljon a pontgyűjtés. Tavasszal új, kiváló képességű labdarúgókkal bővítettük a keretet, amellyel új módszerekkel, hatékonyabban kell dolgozni. Lérant megbízása egyelőre a tavaszi idény végéig szól” – tájékoztatott Peter Kováč, az FKM főmenedzsere.

Arra is kíváncsiak voltunk, milyen célokkal érkezett új állomáshelyére az új edző, aki tökéletesen ismeri a III. liga erőviszonyait, hiszen régebben a nagymegyerieket és a komáromiakat is irányította. „A legfontosabb dolgunk a bennmaradás, ami nem lesz egyszerű feladat, ám teljesíteni kell. Jómagam kedvelem a hasonló kihívásokat. Az elmúlt szezonban őszi sereghajtóként vettem át a komáromi KFC irányítását, aztán tavasszal a mezőny legjobbjai lettünk, és elkerültük a kiesést. A játékosoktól elvárom, hogy minden egyes meccsen kifogástalan teljesítményt nyújtsanak, és a lelküket hagyják a pályán. Stílusos, támadó és eredményes focit szeretnénk játszani” – vélekedett Lérant Péter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?