Lég egy góllal tudott nyerni

<p>A dunaszerdahelyi területi bajnokság 11. fordulójának szombat délutáni nagylégi párharca iránt megnyilvánult szurkolói érdeklődésre nagyban rányomta bélyegét az a tény, hogy a DAC és a somorjaiak azonos kezdési időpontban közönségvonzó párharcot játszottak.</p>

Az egyházkarcsaiak figyelmesen védekeztek, gyors ellentámadásokkal kísérleteztek. A mezőnyfölényben futballozó vendéglátók az első félidőben csupán pontrúgásokból veszélyeztettek. Marinič szabadrúgása előbb a 25., majd a 30. percben a kapufán csattant. Az első félidő krónikájához tartozik az egyházkarcsaiak edzőjének, Szigeti Attilának kiállítása, akit a játékvezető a cserepadról a nézőtérre parancsolt. „Igazán nem mondtam semmi olyat, ami miatt a bíró megsértődhetett volna.

Csupán az asszisztense eljárását kifogásoltam, azt sem arrogáns hangnemben” – nyilatkozta a 32. percben történtekről az érintett tréner.
Fordulás után a felső-csallóköziek a középpályás alakzatban eszközölt cseréknek köszönhetően beszorították a vendégeket. A 68. percben az egyházkarcsaiak kapusa Tóth Barnabással ütközött, a játékvezető habozás nélkül büntetőt ítélt. A11-estasértett értékesítette. „Messsze voltam az esettől, ezért nem is tudok vele kapcsolatban állást foglalni. A meccs után azonban kapusunk és a védők is azt állították, hogy Tóth feldobta magát” – kommentálta a találkozó fordulópontjának számító momentumot Szigeti Attila.

LEHNICE–KOSTOLNÉ KRAČANY 1:0 (0:0). Góllövő: Tóth (68. – 11-esből). Sárga lap: Krafčik, ill. Gaál, Perczell, Simcsik. Játékvezető:ÁbrahámPál,150néző.
LEHNICE: Andrássy–Nagy Kr., Sárközi, Krafčik, Helész (77. Rigó Zoltán), Sandtner (84. Szabó), RigóZsolt (63. Glončák), Šípoš, Tóth, Varga (61. P. Šnegoň), Marinič. KOST. KRAČANY: Nagy N.– Miklós, Gaál, Edmár, Perczell, Kovács (77. Zilizi), Simcsik, Csiffári, Tomanovics, Škoda, Biegelbauer (77. Görcs). (szl, ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?