Immár Rybáriková is elbúcsúzott

Nincs már szlovák teniszező versenyben a párizsi nyílt teniszbajnokságon egyesben – Magdaléna Rybáriková a 3.

Nincs már szlovák teniszező versenyben a párizsi nyílt teniszbajnokságon egyesben – Magdaléna Rybáriková a 3. fordulóban 6:2, 6:4-re kikapott az ukrán Leszia Curenkótól.

Rybáriková az első játszmában kétszer is elvesztette az adogatását, míg ellenfele nagyon magabiztosan szervált, és nem egészen fél óra alatt már meg is nyerte az első játszmát. A második szettben Curenko már 3:1-re vezetett, de Rybáriková 3:3-ra egyenlíteni tudott. Ezután azonban megint az ukrán játékos dominált, aki végül meg is nyerte a meccset.

Rybárikovának ez volt a 11. szereplése a Roland Garroson, korábban legfeljebb a második körig jutott.

A csehek két favoritja számára is a 3. forduló jelentette a végállomást. A hatodik kiemelt Karolína Plíškovát az orosz Marija Sarapova simán, 6:2, 6:1-re verte. „Tudtam, hogy maximális teljesítményre lesz szükség Karolína ellen, de sikerült ezt kihozni magamból. Imádom Párizst” – lelkendezett Sarapova.

A nyolcadik helyen rangsorolt Petra Kvitovát óriási meglepetésre az észt Anett Kontaveit búcsúztatta 7:6, 7:6-tal, ezzel véget vetett a cseh játékos 13 meccses győztes sorozatának. „Kiváló meccs volt, amelyet mentálisan is nagyon jól oldottam meg. Petra igazi harcos, aki soha nem adja fel, a szettek végén azonban sikerült megtörnöm” – nyilatkozta az észt teniszező.

A férfiaknál elsőként a német Alexander Zverev és az osztrák Dominic Thiem jutott a negyeddöntőbe. Zverev ötszettes drámai csatában győzte le az orosz Hacsanovot, Thiem pedig négy játszmában diadalmaskodott Kei Nisikori ellen. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?