Huszonöt iskola versenyzett Ipolyságon

Ipolyság. Közel háromszázötven diák részvételével zajlott a honti városban az alapiskolások idei lévai járási atlétikai bajnoksága.Huszonöt iskola küldte el növendékeit, melyek között három országos bajnok is akadt. A legértékesebb eredményt egyikük, az oroszkai ifj.

Ipolyság. Közel háromszázötven diák részvételével zajlott a honti városban az alapiskolások idei lévai járási atlétikai bajnoksága.

Huszonöt iskola küldte el növendékeit, melyek között három országos bajnok is akadt. A legértékesebb eredményt egyikük, az oroszkai ifj. Milan Haborák érte el, aki 16,37 méterre lökte a súlyt, és egykori sikeres apja nyomdokaiban jár. Mindkét nem képviselői hét egyéni számban és a 4x60 m-es váltóban versenyeztek.

„Számunkra ez nemcsak verseny, hanem ünnep is, a sportok királynőjének ünnepe városunkban. Ugyanakkor az egyik legjobb és legtöbb sportolót megmozgató sportesemény, melynek során sokan először jutnak el Ipolyságra – húzta alá a bajnokság kapcsán lapunknak Révész Angelika főszervező, a városi hivatal oktatási, ifjúsági és sportosztályának vezetője. – Nemzedékek találkoztak a városi stadionban, hiszen a nyitótáncra városunk nyugdíjasai vállalkoztak, s utána már a fiatalok következtek. Helyi testnevelőkből összeállt szervezőgárdánk példaszerű együttműködése tíz éve hozza gyümölcsét a különböző sportrendezvényeken. Nem először volt nálunk a járási atlétikai bajnokság, mindig kiváló hangulata van. Szívesen jönnek hozzánk az iskolákból, az egyik igazgató elárulta, hogy tőlük minden gyerek itt akart lenni, annyira jól érezte magát legutóbb. Bízom benne, hogy idővel a pálya technikai állapota is megjavul… Egy ideje egy újról álmodozunk, s ha ez megvalósul, akár megyei vagy nemzetközi atlétikai találkozókat is rendezhetünk.”

A magyar iskolák dobogósai a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?