Nem esett gól a DAC–Trnava összecsapáson, a labdarúgó Fortuna Liga 24. fordulójának kerületi rangadóján.
Gól nélküli kerületi derbi
Nem esett gól a DAC–Trnava összecsapáson, a labdarúgó Fortuna Liga 24. fordulójának kerületi rangadóján. Nem volt egy külösebben színvonalas mérkőzés, a DAC viszont már kilenc bajnoki óta veretlen.
Még el sem kezdődött a meccs, de a nagyszombati drukkerek már vulgáris magyarellenes bekiabálásokkal vétették észre magukat. A DAC Arénában majdnem telt ház volt, de az első félidőben kevés izgalmat éltek át a szurkolók. Az első tíz percben Jakubechnek kétszer is ujjheggyel kellett szögletre pöckölni a labdát, de utána főleg a két tizenhatos között zajlott a játék. A 27. percben Halilovic távoli lövését Slávik védte. Tíz perccel később Zsivkovics lágyan beívelt szabadrúgására nem volt érkező. A 39. percben a szerb jobbhátvéd távolról Šafranko elé ívelte a labdát, ám a fiatal csatár szemtől szemben a kapussal elszerencsétlenkedte a helyzetet, a labdával Jakubech fejét találta el.
A szünet után mindkét csapat afelé a kapu felé támadott, amely mögött a saját kemény magja állt, de a játék képén ez nem változtatott: meddő mezőnyjáték és néhány távoli kísérlet. A 65. percben Halilovic szabadrúgása nem sokkal ment Slávik kapuja mellé, a kapus mellett pedig egy söröspohár landolt. Halilovic tíz perccel később is próbálkozott, de a kapu közepébe tartó lövés nem okozhatott gondot Sláviknak. A 79. percben a hazai védelem összehozott egy lehetőséget Tambénak, de a kameruni csatár futtából nem találta el a kaput. A másik oldalon a 83. percben Ljubicic fejelt mellé. Két perccel később a hazai kapu előtt Šatka ügyetlenkedett, de Tambe nem élt a kínálkozó lehetőséggel.
A sárga-kékek sorozatban harmadszor döntetleneztek a bajnokságban, és már kilenc bajnoki óta veretlenek.
„Nagyon szép ez a sorozat, de több győzelem kellene – ismerte el Pavol Šafranko, aki önkritikusan magára vállalta, hogy nem győzött a DAC, mert neki volt a legnagyobb helyzete. – Ha Jakubechnek kisebb lenne a feje, talán nyertünk volna...”
A döntetlennel Vida Kristopher sem volt elégedett: „Nagyon szűken védekeztek a nagyszombatiak, nem kaptuk meg azt a területet, amit szoktunk. Ezért nem volt olyan sok helyzet.”
A hazaiakat irányító László Csaba szerint viszont egy derbit helyzetek nélkül is meg kell nyernie a csapatnak. „Mérges vagyok, mert hiába volt fantasztikus az atmoszféra, nem tudtunk nyerni. Tulajdonképpen szívességet tettünk az ellenfélnek, amely egy pontért jött, és ezt el is vitte. Néhány játékossal nem vagyok elégedett” – mondta a székely szakvezető, aki a poprádiak elleni, elvesztett kupanegyeddöntő után is arról beszélt, hogy néhány futballistával elégedetlen, azóta Štepanovský és Sarr nem kapott lehetőséget tőle.
A kerületi derbi után László Csaba a 18 éves Aluku teljesítményét állította példaként a többiek elé. „Ilyen fiatalon is megmutatta, hogyan kell egy ilyen meccsen küzdeni. Ő volt a legjobb emberünk a pályán, mindenhová odaért, harcolt, hajtott. Ugyanezt várom a többiektől is” – fogalmazott a tréner.
Miroslav Karhan, a nagyszombatiak vezetőedzője elégedett volt a döntetlennel: „Az egy pont nekünk nagyon jó, mert Dunaszerdahelyen más csapatoknak is gondjaik lesznek.”
A vb-selejtezők miatt hétvégén szünetel a bajnokság, a következő fordulóban pedig a sárga-kékek szabadnaposak. A legközelebbi bajnokiját így április 8-án játssza a DAC, amikor a Slovant fogadja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.