FORDULÓMOZAIK

Szórád újra a pályán
Zsolna. Bár csak huszonöt percre, de ismét pályára lépett a bajnok színeiben Szórád Csaba. A hátvéd legutóbb a 9. fordulóban játszott, akkor piros lapot kapott, s azóta hiába küzdött a csapatba kerülésért.

Szórád újra a pályán

Zsolna. Bár csak huszonöt percre, de ismét pályára lépett a bajnok színeiben Szórád Csaba. A hátvéd legutóbb a 9. fordulóban játszott, akkor piros lapot kapott, s azóta hiába küzdött a csapatba kerülésért. „Nagy a konkurencia a bajnoknál, de más okok is vannak a háttérben… Erről viszont nem szeretnék beszélni” – mondta Szórád, aki a nyitraiaktól igazolt Zsolnára, és elárulta kicsit megbánta döntését. „Valahol bánt is, hogy itt vagyok, de egyúttal örülök is neki” – avatott be felemás érzéseibe, s elárulta, a Slovan ellen nehezebb mérkőzést várt. „Végül könnyebben győztünk, mint reméltük. A Slovannak már csak a neve van, sokkal jobbak voltunk. Jó volt újra a pályán, bár csak a második félidő közepén álltam be, de hát ez is valami.” (bt)

Szupersztár Zsolnán

Zsolna. Nem a világfutball egy jeles képviselője látogatott a bajnok otthonába, s nem is valamelyik kiváló zenész, mégis volt egy „szupersztár” Zsolnán. A Slovan elleni találkozó előtt Lucia Olešová, a nagy sikerű Superstar tehetségkutató műsor egyik elődöntőse énekelt. A fiatal énekes ugyan a versenyből már kiesett, de a zsolnai klub valóra váltotta egyik álmát: egy nagy sporteseményen, majdnem ötezer néző előtt énekelhetett. (mskzilina.sk)

Kassai sorozatok

Kassa. Hat mérkőzés óta nem kapott ki a kassai MFK, de nem ez az egyetlen sorozat, amellyel Ján Kozák csapata büszkélkedhet. Matúš Putnocký kapus hálója már tizedik alkalommal maradt érintetlen az idény során (hét bajnokin és három kupameccsen sikerült kapott gól nélkül zárnia a meccset), a Dubnicán is eredményes Ján Novák pedig a legutóbbi hét mérkőzésből haton betalált, háromszor három pontot ért a gólja. „A meccs végét már a kispadról néztem, mert kiújultak a talpfájdalmaim, és bizony az utolsó percekben nagyon izgultam. A hazaiak Seye révén egyenlíthettek volna, de a szerencse velünk volt” – nyilatkozta a meccs után a kassaiak gólszerzője. (mfkkosice.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?