FORDULÓMOZAI

Jó helyen volt Horváth Csaba
Trencsén. A huszonharmadik percben történt a Trenčín–Zlaté Moravce (4:0) mérkőzésen: egy lepattanó labda Horváth Csaba előtt kötött ki, s az ismét jó helyen váró középhátvéd megszerezte a trencséni vezetést.

Jó helyen volt Horváth Csaba

Trencsén. A huszonharmadik percben történt a Trenčín–Zlaté Moravce (4:0) mérkőzésen: egy lepattanó labda Horváth Csaba előtt kötött ki, s az ismét jó helyen váró középhátvéd megszerezte a trencséni vezetést. „Felvillant bennem, maradjak-e elöl, de mintha éreztem volna, még ott a helyem – elevenítette fel a gólja előtti pillanatokat Horváth Csaba. – Kipattant a labda, s miután utólag is megnéztem, állítom, higgadtan megoldottam a feladatot.” A gól szárnyakat adott a hazaiaknak, s miután Hodál a félidő hajrájában bravúrosan védett, a második félidő elején pedig a vendégek csapatkapitánya, Greguška a kiállítás sorsára jutott, innentől kezdve már McDonald csapata uralta a mezőnyt, és négy góllal küldte hazai a ligaújoncot. (jmk)

Saláta egyenlített Rózsahegyen

Rózsahegy. Csatárként fejezte be a Ružomberok–Banská Bystrica (2:2) találkozót Saláta Kornél, a vendégek középhátvédje. „Tizenöt perccel a vége előtt kértem Michalík edzőt, hogy engedjen előre. Elődje, a hétközben menesztett Rehák nem szokott beleegyezni, így most örültem a kínálkozó lehetőségnek. Előbb 2:1-es hazai vezetésnél kiharcoltam egy tizenegyest, amelyet Semeník még kihagyott, utána viszont tőle kaptam egy szép kiugratást. Rámozdultam a védők között a labdára, s félfordulatból bevágtam a kapuba.” Két perccel a vége előtt ezzel a góllal egyenlített a Dukla, amely Saláta szerint jól játszott a Liptóban. Ez volt a közép-szlovákiaiak idei második döntetlenje, a párkányi származású fiúnak pedig a második gólja az idei bajnokságban. (jmk)

Triplázók: Križko és Porázik

Zsolna/Trencsén. Két meccsen is négy gólt rúgtak a hazaiak, s mindkét helyen a hazai találatokból három egy játékos érdeme. Zsolnán Andrej Porázik kezdte ki a Dubnica védelmét (4:1), közben gólpasszt adott Ježnek, majd még kétszer bevette Perniš kapuját. A harminc éves zsolnai csatár ezzel a triplával felzárkózott az ötgólosok közé. Trencsénben a fiatal Juraj Križko (pénteken volt 22 éves) villant az aranyosmarótiak ellen (4:0). Horváth Csaba vezető gólja után sorra rúgta a megtáltosodott McDonald-legénység találatait. Közben 2:0-s állásnál háromszor is megcélozta a kaput, de kétszer a kapufáról jött ki a labda, harmadik lövését pedig a kapus védte. Másodszor volt kezdő Križko, s megszerezte első három gólját az élvonalban. (jmk)

Menetelés a fővárosban

Pozsony. Különvonat vitte az Artmedia elleni meccsre a nagyszombati szurkolókat, akik a fővárosi főpályaudvar vendéglátóipari létesítményeinek meglátogatása után rendőrkordon kíséretében vonultak Pozsony szívén keresztül a ligeti stadionban. Több ezren lehettek. A meccs alatt is fölényben voltak a lelátón, ahol 9 ezer ember foglalt helyet. Rendbontásról nem számoltak be a beszámolók. A bajnoki után ismét nagy menetelés közepette mentek nagyszombatiak a pályaudvarra. Randalírozásuk eredményéről később szoktak beszámolni a sértettek. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?